Epilógus
Fordította:
Jane
Hat
hónappal később…
– Lyubov moya…
– nyögtem, ahogy Luka bennem mozgott. Simogattam az izmos hátát, a hátam hátravetettem,
míg ő csókolta és harapdálta a nyakamat.
– Solnyshko – morogta Luka,
csípője egyre gyorsabban mozgott, farka olyan kemény volt, mint az acél, egyre nagyobbra
duzzadt, ahogy mindketten rohamosan közeledtünk a kielégülés felé.
Kapkodva szedtük a levegőt, aztán
a hajába markoltam, míg Luka felnyúlt és az ágy fémtámlájába kapaszkodott, aztán
vadul lökni kezdett, amitől elveszítettem az önuralmam.
– Baby! – kiáltottam, ahogy
éreztem, hogy közel a csúcs, lábaimmal átkaroltam a derekát. Luka felemelte a fejét
és megcsókolt, nyelveink vad játékba kezdtek.
– Kisa… Kisa… – morogta Luka,
elszakadva a számtól, izmai megfeszültek, ahogy elélvezett, engem is magával ragadva.
Farka rángott bennem, majd a mellkasomra zuhant, a bőr izzadtságtól sikamlós volt
a már órák óta tartó szeretkezéstől.
Tegnap összeházasodtunk. Végre.
A gyerekkori templomunkban adott össze Kruschev atya. Hivatalosan is Luka felesége
voltam, és ebben a pillanatban nem volt nálam boldogabb ember a földön. Beletúrtam
Luka borzas hajába, míg ő igyekezett lenyugodni az orgazmusa után. Felemelte a fejét,
és lassú csókot nyomott a számra.
– Szeretlek, solnyshko.
– Én is szeretlek – mondtam,
és megsimogattam az orcáját.
Szégyenlősen mosolygott, és hat
hónap elteltével is félt élvezni a szabadságát, és úgy érezte, hogy nem méltó a
szerelmemre. A Gulágban töltött idő emlékeitől folyton rémálmai voltak, és hideg
verejtékben úszva riadt fel éjjelente, sok száz fiú és férfi arca kísértette, olyanoké,
akiket muszáj volt megöljön az életben maradásért. A rémálmok annyira elfajultak,
hogy Luka nem volt hajlandó aludni az első napokban. Nem tudtam elviselni a szenvedését,
így szembeszállva apámmal és az ortodoxvallással, már aznap este Luka mellett aludtam
a gyerekkori ágyába, és azóta egyszer sem ébredt fel éjjelente.
Szüksége volt rám, hogy aludni tudjon.
Távol tartottam a rémálmait. Azóta egy napot sem töltöttünk külön. Felhúztam a fejét,
és a szemébe néztem.
– Mindig is szerettelek, és
életem végéig szeretni foglak.
Luka egy gyönyörű mosollyal válaszolt,
majd csókokkal halmozta el a nyakam, a mellkasom, a hasam. Felpillantott, és reményteli
tekintettel nézett rám.
– Mit gondolsz, teherbe estél
már?
Nevetve húztam vissza magamhoz.
– Tegnap házasodtunk össze,
Luka.
– Gyereket akarok tőled – mondta
komoly ábrázattal.
– Tudom, lyubov moya. És meg
is fog történni. Semmi nem választ el tőled újra. – Végig simítottam a jegygyűrűjén.
– Most már házasok vagyunk. Örökké együtt, emlékszel?
Nagyot sóhajtott, majd bólintva
lehanyatlott mellém, fejét a meztelen mellkasomra tette. Orrát a mellemhez nyomta,
és mosolyogtam, mivel tudtam mit jelent ez az apró kis mozdulat. Elkezdtem simogatni
a haját, kiélvezve, ahogy szorosabban karol át. Imádta, amikor a haját simogattam.
Azt mondta, ettől úgy érezte, mintha az utóbbi 12 év meg sem történt volna. Meghasadt
a szívem, mert ez a Luka, nem a gyerekkori Luka volt. Sérült volt. Kimerült. Kísértette
a múltja. Teljesen megváltozott… de ő volt az a férfi, akit szerettem, a férfi,
aki mindig is az én védelmezőm volt. Most már annál is több. És annak ellenére,
hogy milyen nehéz és kemény volt az élete, velem végre békére lelt. Mindketten megnyugvást
jelentettünk a másik számára.
– Olvass nekem – motyogta Luka,
teljesen ellazulva a karjaimban. Mosolyogva nyúltam a kedvenc könyvünkért, ami megviselt
és régi volt már. Soha nem dobtak ki. Lehet, hogy titkon mindig is reméltem, hogy
egy nap még szükségem lesz rá.
– Készen állsz, lyubov moya?
– kérdeztem.
– Mmmm… – motyogta válaszként.
– Olvass nekem – mondta, majd megfogta a szabad kezem. Mosolyogtam, mert kimondhatatlanul
boldog voltam, ahogy itt feküdtünk az új ágyunkban, az új házunkban, három házra
a szüleitől.
„Egymásnak voltak teremtve, egy fiú és egy
lány, két szív kettészakítva, messze egymástól – idegen földeken, magányosan. Mert
Isten tudni akarta, hogy az igaz szerelem kiállja-e a próbát. Látni akarta, hogy
a két meghasadt szív újra egymásra tud-e találni, annak ellenére, hogy kevés esély
volt rá. Évek teltek el. Mindketten szenvedhettek. Mindketten szomorúak lehettek,
de egy napon, amikor a legkevésbé számítottak rá, egymás útjába kerülnek. Csak az
a kérdés, hogy felfogják-e ismerni a hiányzó lelküket? És vissza találnak-e az igaz
szerelemhez…?”
Lenéztem
Lukára. Csukott szemmel, köröket rajzolt a hasamra, ajkain halvány mosollyal, és
tudtam, hogy azért imádkozik, hogy teherbe essek. Én is ugyan ezt tettem.
– Te
felismerted az enyémet – mondta álmos hangon, lassan nyitotta ki a szemét. Abbahagytam
az olvasást és leengedtem a könyvet. – Felismerted a lelkem, amikor már elvesztem
a sötétségben.
– Így
van, baby – mondtam a könnyeimmel küszködve.
– És
visszavezettél magadhoz – mondta, és csókot nyomott a hasamra. Megráztam a fejem.
– Na,
ebben tévedsz.
Luka
felemelte a fejét, oldalra döntötte, ajkait összeszorította zavarodottságában. Nagyot
dobbant a szívem, és elengedtem a kezét, ujjaimmal az arcát simogattam. Megfogtam
a kezét, és a szívem fölé helyeztem.
– Nem
hozhattalak vissza, mert soha nem is mentél el. Innen nem – paskoltam meg a kezét
a mellkasomon.
Luka
mosolygott, és újra lehajtotta a fejét. Lehunyt szemmel emelte fel a kezem, és a
hajába tette, orrával döfködött, hogy folytassam a simogatást. A szívem túlcsordult
szeretettel, és elkezdtem simogatni a selymes, szőke tincseket. Felemeltem a könyvet
és folytattam, ahol abbahagytam.
„A szerelmi történetük akkor kezdődött,
amikor a lány megszületett...”
Köszönöm a munkátokat!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy elolvashattam ezt a könyvet.
VálaszTörlésKöszönöm szèpen!
VálaszTörlésNagy élmény volt! Köszönöm!
VálaszTörlésGyonyoru volt,nagyon koszonom.Mi lessz a kovetkezo????
VálaszTörlésnagyon-nagyon köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen ,hogy lefordítottátok ezt a könyvet tökéletes volt.
VálaszTörlésSzédületes volt! Hála érte!
VálaszTörlésIgazán köszi!
VálaszTörlésKöszönöm nagyon szerettem.puszi nektek!
VálaszTörlésKöszönöm nagyon szerettem.puszi nektek!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Szerettem ezt a történetet, nagyon!
VálaszTörlésÖrök hála! :-)
Köszönöm ,nagyon szerettem ! :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvashattam! :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvashattam!
VálaszTörlésRemek könyv volt, hibátlan zárással,köszönöm nektek az élményt!:-)
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlésHűha! Nem is tudom mit mondjak. Ez egy állati jó könyv volt . Először tartottam tőle, de nem bántam meg, hogy belekezdtem. Nagyon köszönöm azt a sok munkát amit ebbe beletettetek! Szuperek vagytok!!! :)
VálaszTörlésA kezdeti kételkedésemet leküzdve igazán megszerettem ezt a könyvet. Más volt, mint amiket eddig olvastam. Valami egészen borzongató, dühítő, sötét. De a sötétségen át, végig ott derengett a fény. Tulajdonképpen ez egy igazán elbaszott és mocskosul erőszakos tündérmese. Nagyon hálás vagyok azért, hogy lefordítottátok. Nem hiszem, hogy ez mostanában vagy egyáltalán bármelyik kiadó gondozásába az olvasók kezébe kerülne. Úgyhogy nagyon-nagyon köszönöm fáradságos munkátokat, időtöket. Imádatom! :) <3
VálaszTörlésKÖSZÖNÖM!!!!!! Nagyon tetszett!!!
VálaszTörlésFantasztikus volt az elejétől a végéig. Nagyon eltérő azoktól, amiket eddig olvastam. Volt benne valami sötét. Megható, tragikus és gyönyörű történet volt. Köszönöm szépen a munkátokat!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon jó volt, és remek fordítás!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésIgazán jó könyv volt. Köszönöm nektek hogy olvashattam!
VálaszTörlésImádtam, köszi Nektek! Szuperek Vagytok! 😍
VálaszTörlésEz a történet nagyon jó volt Köszönöm
VálaszTörlésKöszönöm,hogy olvashattam ,a kedvenc könyvem volt!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy gondoltok azokra is akik nem tudnak angolul, de szeretnek olvasni.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvashattam.
Köszönöm!magával ragadó,izgalmas könyv volt!!!
VálaszTörlésKöszönöm a munkátokat és köszönöm ezt a remek könyvet :) Imádtam minden sorát :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy lefordítottátok ezt a szuper könyvet. Remek munkát végeztetek.
VálaszTörlésKöszönöm hogy olvashattam! :) Csodás volt!
VálaszTörlésNagyon jó volt.Ilyen jó könyvet nagyon règ olvastam.Köszönöm.
VálaszTörlésKicsit másabb volt a történet mint vártam...de nagyon tetszett. Köszi a munkátokat, a fordítást és mindent amit azért tesztek, hogy mi hozzájussunk jobbnál jobb könyvekhez. Ezer köszönet érte!
VálaszTörlésKoszonom hogy elolvashattam ezt a konyvet Koszi a fordítást 😃😃
VálaszTörlésNagyon köszönjük, hogy velünk voltatok és olvastátok a történetüket! :)
VálaszTörlésKöszönjük a kedves szavakat :) Örülünk, hogy ennyire tetszett nektek ez a nem hétköznapi történet :)
VálaszTörlésJane
Én nagyon szerettem köszönöm nektek
VálaszTörlésÉn nagyon szerettem köszönöm nektek
VálaszTörlésNagyon köszönöm a munkátokat!!!!!
VálaszTörlésSziasztok! Köszönöm a munkátokat, elejétől a végéig nagyon jó volt. Maga a köny kiválasztása is jó ötlet volt. Mégegyszer köszi! Enikő
VálaszTörlés