21. Fejezet

21. Fejezet

Kisa

Fordította: Katie

A szám száraz volt.

A nyelvem, mint a smirgli, az ajkaim duzzadtak és felrepedtek.

Résnyire nyitottam a szemem, a szemhéjam mintha ólomból lett volna. Vetettem egy pillantást az idegen szobára. Sötét volt. Kapkodni kezdtem a levegőt, amikor visszaemlékeztem, hol is vagyok. Aztán a szemeim megállapodtak a szoba üres felén. Azon a részen, ami be volt fedve műanyaggal... vér borította be a padlótól a plafonig.

Az agyam száguldott.

A tengerpart.

Raze... az én Lukám.

Ő, ahogy visszaemlékszik.

Az edzőterem.

Serge…

Serge!

Fájdalmas zokogás tört ki a torkomból, amikor az előző éjjelre gondoltam.

Alik!

Nem!

Alik rájött, hogy Raze-zel voltam. Megfenyegette Serge-t és Serge... nem, Serge meghalt, miközben megpróbált engem védeni. Az én kedves, védelmező Serge-em...

Könnyek kezdtek záporozni a szememből, szomorúság kerített hatalmába, és kényszerítenem kellett magam, hogy felkeljek az ágyból. Minden egyes porcikám fájt, a ruhám a derekam köré tekeredett, a bőröm tele volt vérrel és zúzódásokkal. Félig halálra vert.

Hirtelen émelyegni kezdtem, az ágy széléhez siettem és a földre hánytam, a fejem úgy lüktetett, mintha dobolnának benne.

Alig láttam valamit.

Egy szűnni nem akaró gondolat miatt egy pillanatra összerezzentem, az agyam darabjaira hullt, és nem jutott semmi az eszembe. Lassan oldalra fordítottam a fejem, hogy az éjjeli szekrényen ketyegő órára pillantsak. Csak bámultam, leolvastam az időt, tudva, hogy jelent valamit.

Próbáltam arra koncentrálni, mit is jelent, az állam a mocskos lepedőre támasztottam. Néztem, ahogy a másodpercek tovatűnnek, a szemhéjaim minden egyes lüktetéssel lejjebb csukódtak, amikor hirtelen A Tömlöc villant be az agyamba, és megdermedtem.

A Tömlöc Bajnoksága!

A mellkasom elnehezedett, ahogy az időre bámultam. Alik és Luka körülbelül most kell, hogy megharcoljanak.

Kényszerítenem kellett magam, hogy le tudjak szállni a matracról, keményen küzdöttem, hogy a fájdalmon keresztül a lehető legnyugodtabban lélegezzek, de végül talpra álltam. A kínzó fájdalommal dacolva lassan megigazítottam a ruhám, megkerestem a cipőm és a véletlenszerűen ledobott blézerem a földön.

Megküzdöttem vele, de amikor mindent felvettem, az ajtóhoz botladoztam, közben pedig a kezemmel a falnak támaszkodva tartottam magam egyenesben.

Fogalmam sem volt, hol vagyok. Tudtam, hogy közel a dokkokhoz, de ötletem sem volt, hol.

Szerencsére az ajtót ki tudtam nyitni belülről. Alik nyilvánvalóan úgy tervezte, hogy nem leszek képes mozogni az erőszak után, ellenkező esetben bezárt volna. De nekem A Tömlöcbe kellett mennem. Nem volt választásom.

Kinyitottam a bejárati ajtót, a forró, sós levegő azonnal az arcomba vágott és felkiáltottam, mert csípte a sérüléseimet. Behúztam a nyakam, elindultam és imádkoztam, hogy találjak egy telefonfülkét. Csak mentem és mentem, ami éveknek tűnt, a testem kimerült, a lábam köze minden egyes lépésnél égett.

Az érzés majdnem megint sírásra késztetett... Alik megerőszakolt, megütött...  A vőlegényem majdnem megölt.

Eddig az idő megvédte, neki kedvezett, pedig én – vagyis mindenki– tudtam, hogy Alikkal valami nincs rendben. Alik egy pszichopata gyilkos. A tény, hogy ő volt a nagy orosz Bratva örököse, nem tudta tovább az igazságot elfedni.

És amikor a papám meglát így – ha Luka nem öli meg a ketrecben–, a papa meg fogja, és most ezzel teljesen egyet értettem.

Addig, amíg Alik él, én soha nem leszek szabad.

– Kisasszony? Kisasszony? Jól van?

Oldalra fordítottam a fejem, és egy idős férfit láttam felém sétálni. Halásznak vagy hasonlónak nézett ki, esetleg egy munkásnak a dokkoknál.

– Kisasszony, jól van? – kérdezte újra, aztán elsápadt, amikor jobban megnézett. – Jézus Krisztus! Mi a pokol történt magával?

– Van telefonja? – kérdeztem, a hangom alig hallatszott a teljesen összezúzódott torkom miatt.

– Kisasszony, Önnek kórházba kell mennie!

– Nem! – Vitatkoztam. – Csak... van egy telefonja, amit kölcsönkérhetek?

A férfi bólintott és elővette a mobilját, majd felém nyújtotta.

– Kisasszony, úgy érzem, segítséget kellene hívni. Ez nem helyes.

– Ez lesz az én segítségem – mondtam és Talia számát tárcsáztam.

A harmadik csengésre felvette.

– Halló?

– Talia? – kérdeztem olyan hangosan, ahogy csak tudtam.

– Halló? Kisa? Te vagy az? Alig hallak.

– Én vagyok – válaszoltam. – Értem kell jönnöd.

Nem szólt.

– Miért nem vagy a harcnál? Mindjárt kezdődik!

– Talia, kérlek. Értem kell jönnöd... most, kérlek... .

– Oké. Oké. Hol vagy? – kérdezte, és hallottam, ahogy elindult és kulcs csörög a kezében.

A férfihoz fordultam.

– Hol vagyunk?

Megmondta a címet, és elismételtem Taliának.

– Kisa, mi a picsát csinálsz te ott?

A kezem a homlokomra nyomtam, és azt mondtam:

– El fogok magyarázni mindent, ha ideértél. – A gyomrom idegességemben felfordult. – Valami… valami nagy dolgot kell elmondanom. De nagyon kell sietned.

– Úton vagyok.

*****

Nemsokára fényszórók világították be a dokkhoz vezető utat, a fényük vakító volt. A kezem az arcom elé emeltem, közben a férfit figyeltem, aki segített Taliának integetni.

Az autó megállt, Talia kiugrott a kocsiból és egyenesen felém indult, a kezével a szája előtt.

– Kisa…– suttogta, láttam a barna szemeit, ahogy csillognak és megtelnek könnyekkel. – Mi történt veled? – kérdezte, és kinyújtotta a kezét, de aztán le is engedte, attól félve, hogy fájdalmat fog okozni.

Ellöktem magam a hatalmas konténertől, ami mellett várakoztunk, és Talia elkapott, a karjaiba zárt, mert nem tudtam menni.

– Alik… Alik tette... ezt velem – mondtam lélegzetvisszafojtva, miközben Talia a kocsi felé irányított.

Megállt.

– Alik? – A szemeit nagyra nyíltak. – Picsába! Tudtam, hogy valami nincs vele rendben, de soha nem gondoltam, hogy téged bántana.

– Talia, kérlek, mennünk kell! Én… én mindent elmagyarázok a kocsiban.

Talia az öreg férfi mellett vezetett el, én rátettem a kezem a karjára, és azt mondtam:

– Köszönöm!

Talia az utasüléshez kísért, és én belesüllyedtem a meleg bőrülésbe. Az elcsigázott testemnek olyan volt, mintha a paradicsomba lenne.

Másodpercek múlva a legjobb barátom beugrott a kocsiba, és a belső világításban alaposan megvizsgálta a sérüléseim. Nem láttam a tükörképem, de éreztem, mennyire fel van dúlva, és milyen rosszul nézhetek ki.

– Kisa – mondta Talia halkan, és felzokogott. Felemeltem a kezem és a térdére tettem, és mintha ez lett volna a jel, elfordult tőlem, és elindult a dokkoktól. – Dr. Chazovhoz viszlek. Aztán felhívom Kirill papát, és elmondom, mit tett Alik. Ki fogja belezni azt a faszfejt!

– Ne! – tiltakoztam. Talia úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. – A harchoz kell mennünk. A Tömlöc Bajnokságára.

– Kisa! Elment az átkozott eszed? Nem nézel ki jól, édesem. Aggódom, hogy belső sérülésed van. Az arcod... a csuklód! Picsába, Kisa, szerintem eltört!

– Talia, oda kell mennem. – Ránéztem a legjobb barátnőmre, és vettem egy mély levegőt. – Mind a kettőnknek oda kell mennie.

Talia meghökkenve húzta össze a szemöldökét.

– Kisa... tudod, hogy én nem tudok odamenni. Az a sok halál…… Nem tudok...  Luka után soha nem tudtam szembe nézni vele.

Csendben ültünk, amíg végül Talia meg nem szólalt.

– Miért kapott el Alik? Mi a fene történt?

Kibámultam az ablakon, miközben megláttam A Tömlöc épületét.

– Én... én lefeküdtem Raze-zel.

A kocsi megcsúszott, miközben Talia sokkot kapva kapkodott levegő után.

– Kisa – mondta hitetlenkedve. – Mit gondoltál? Soha nem csalhatod meg a pasidat. Különösen Alikot nem!

Könnyek lepték el a szemem.

– Raze nem csak egy férfi.

– Ő egy gyilkos, Kisa! Egy gyilkos, akit az utcán szedtél össze, és aztán A Tömlöcbe küldted. Mégis, mi a fene értelme volt ennek? Alig pár hete ismered!

– Talia, kérlek! Gyere velem, és mindent elmagyarázok.

Talia felsóhajtott és kinyújtotta a kezét, aztán az enyémre tette.

– Oké, édesem. Én csak… – A keze remegni kezdett. – Csak te vagy nekem... aki életben tartja a testvérem emlékét... .

Talia hangja elcsuklott, képtelen volt befejezni a mondatot, és majdnem szétesett. El akartam neki mondani most, hogy Lukával voltam, de látnia kellett a saját szemével. Egyben kellett elmondanom mindent.

Elfordítottam a fejem, szembenéztem vele és összeszorítottam a tenyerem.

Talia megszorította a kezem.

– A hátsó ajtón keresztül, Talia. A hátsó bejáraton menjünk be, akkor nem találkozunk a tömeggel.

Talia bólintott, aztán segített A Tömlöc hátsó ajtajához sétálni. Max, a papa főtestőre kikerekedett szemekkel nézett, miközben éberen állt az ajtónál és azt figyelte, ahogy közeledünk.

– Volkova kisasszony! Mi a fene történt? Mr. Durov tudja, hogy mi történt Önnel? – kérdezte ijedten, közben átvette a súlyom Taliától.

– Max, kérem, segítsen eljutni a papa fülkéjébe – mondtam, és felállt a hátamon a szőr attól, hogy Alik volt az első gondolata.

Aliktól rettegtek. Mindenki rettegett tőle.

Max Taliára pillantott, és ő egyetértően bólintott. Mind a ketten segítettek a szűk folyosón, a papa emberei hátrahőköltek, amikor meglátták, milyen állapotban vagyok.

A tömeg hirtelen felhangzó ordítását hallva megtántorodtam és Maxre néztem.

– Mióta harcolnak?

– Körülbelül öt perce, kisasszony.

A szívem őrülten kezdett verni és végignéztem a papa fülkéjéhez vezető lépcsőkön.

– Gyorsan, beszélnem kell a papával – néztem Maxre. – Ki van vele?

– Csak Mr. Tolstoi, kisasszony.

Megkönnyebbültem, Max és Talia segített fel a lépcsőkön. Ahogy felértünk a tetejére, Talia kinyitotta az ajtót, és besegített.

Papa és Ivan a harcot nézték, a felspannolt tömeget látni lehetett a golyóálló üvegből készült ablakon keresztül.

– Papa? – mondtam halkan, és a papám felém fordította a fejét, a mosoly még mindig az arcán, miközben továbbra is a harcot nézte. De ahogy a kék szemei megállapodtak rajtam, minden boldogság eltűnt az arcáról. A papám felugrott a székéből, és hozzám rohant, Ivan pedig ugyanezt tette. Egy székhez kísértek, és a papám arca dühvel telt meg.

– Ki tette ezt veled? – kérdezte udvariatlanul. – El kell vinnünk orvoshoz.

– Nem hallgat senkire. Helyette ide jött. És… és… Alik tette, válaszolt Talia helyettem. – Megverte, és a kunyhónál vettem fel Kisát, a dokkoknál.

– ALIK! – ordította a papám, talpra pattanva és kibámulva az ablakon.

Előrehajoltam, és én is kinéztem a ketrec felé. A padlót beterítette a vér, Alik és Luka körözött, a hatalomért küzdöttek.

– Ki nyert? – kérdeztem és az apám a ketrecre pillantott, aztán vissza rám.

– Kisa…

– Ki? – erősködtem.

– Raze kicsit jobban áll, mint Alik, de ebben a pillanatban akárki győzhet – válaszolt Ivan, én pedig a kezem a fejemre nyomtam.

A szívem őrülten vert attól, amit tenni készültem.

– Abram ugyanazon oldalán van a ketrecnek, mint Yiv?

A papa úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

– Igen, persze, Kisa! Itt az ideje, hogy elkezdj beszélni. Miért tette ezt veled Alik? Halott ember!

Mély levegőt vettem, le sem vettem a szemem a ketrecről, figyeltem, ahogy Luka szemben áll Alikkal, és próbáltam nem sírni, aztán megszólaltam.

– Mondanom kell nektek valamit.

Taliára és Ivánra pillantottam.

– Luka… Lukáról.

Ivan elsápadt, és Talia szemei az apjára villantak. A fájdalom azonnal átszaladt az arcukon. Talia térdre esett és megvizsgálta az arcom.

– Kisa, megsérült a fejed? Össze vagy zavarodva? Megijesztesz.

– Nem! – kiáltottam fel, aztán megragadtam Talia kezét. A szemeim megteltek könnyekkel, és a szívem úgy vert, ahogy a tömeg a lábával táncolt.

– Akkor mi, Kisa? – kérdezte Ivan finomabb hangon. – Mi van a fiammal?

– Nem ő tette – mondtam, és éreztem, ahogy a hangulat azonnal megváltozik a szobában. Három fürkésző szempárra néztem fel. Mindegyik úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

Becsuktam a szemeim, magam elé képzeltem Luka arcát, és azt mondtam:

– Mondanom kell valamit. Kérlek, ne szakítsatok félbe. Nem bírom tovább magamban tartani.

Ivan, Talia és a papa bólintottak.

– Sok évvel ezelőtt nem Luka ölte meg Rodiont. Alik állította be így. A vízesésnél voltak. Valami történt, és Alik leszúrta Rodiont, aztán megszúrta saját magát, hogy úgy nézzen ki, Luka a bűnös.

Hallottam, ahogy Talia élesen beszívja a levegőt, de továbbra sem nyitottam ki a szemem.

– Abram mondta Aliknak, hogy ölje meg Rodiont, így ő lesz a következő örökös, mert Rodion nem volt elég erős, hogy vezető legyen, ha idősebb lesz. És Alik azért kente az egészet Lukára – megköszörültem a torkom és éreztem, ahogy egyre mélyebbre süllyedek a bűntudatban. – Mert engem magának akart... és tudta, hogy soha nem fogom őt választani, amíg Luka életben van. Igaza volt. Soha nem hagytam volna el Lukát. Mind tudjátok.

– Abram nem tervezte, hogy bántja Lukát. Miért is tette volna? Alik lett volna a következő a sorban amiatt, ahol Abram a Bratvában áll, de meg kellett védeni a fiát. Nem hagyhatta, hogy kiderüljön mit tett Alik. Nem kockáztathatta, hogy a terve dugába dőljön...  amit az orrotok előtt vitt végbe.

A szobában még mindig csend volt, így folytattam.

– Amikor Papa elküldte Lukát, Abram azt parancsolta a grúz maffiának, hogy fogják el. Felgyújtották az Oroszországba tartó buszt, a fiúk helyére holttesteket raktak, és őket pedig egyenesen Alaszkába szállították.

– Mi… mi volt Alaszkában? – kérdezte Talia alig hallhatóan.

Megpróbáltam az alsó ajkam remegését megállítani, aztán válaszoltam.

– Egy illegális börtön, amit Gulágnak hívnak, és a Grúzok üzemeltetik. A szerencsejáték barlang olyan, mint ez, ahol rabokat kényszerítenek arra, hogy halálig harcoljanak. Megkínozzák őket, drogokat nyomnak beléjük, rémisztő méretűre növelik őket. Gyilkosokat csinálnak belőlük, bedrogozzák és kínozzák őket, de annyira, hogy a múltjukat kizárják, és nem marad emlékük a Gulag előtti időszakból. Semmi emlékük nem marad. Mindent kitörölnek.

Könnyek árasztották el az arcom, és összeszorult a mellkasom.

– És mi történt a fiammal? – kérdezte Ivan, és végre kinyitottam a szemem. – Meghalt? Meghalt a Gulag ringjében? Meghalt a fiam? – Ivan hangja megtört és amikor Taliára pillantottam, láttam, hogy teljesen tompa volt a sokktól, a kezei hidegek, az enyémen nyugodtak.

– Nem – suttogtam. – Bajnok lett belőle, legyőzhetetlen...  – Túlélte Ivan. Volt egy lázadás és megszökött, de semmi más emléke nem volt, csak New York...  Tudta, hogy vissza kell jönnie Brooklynba. – Kifújtam a levegőt, néztem, ahogy Luka és Alik köröz egymással szemben a ketrecben, imádkoztam, hogy Luka győzedelmeskedjen. – Hogy bosszút állhasson Alikon.

A papa kisimította a hajam az arcomból.

– Honnan tudod mindezt, Kisa? Ki mondta neked? Hogyan lehetsz benne biztos, hogy igaz? Ez a vád Abrammal szemben nagyon súlyos. Tudod, hogy halál jár ezért, ha igazad van, Kisa.

Bólintottam.

– Tudom, hogy igaz... mert... – Megacéloztam magam, vettem egy mély levegőt és bevallottam. – Mert Luka újra megtalált. Újra megtaláltuk egymást, és ő maga mondta nekem.

Talia hirtelen felpattant.

– Itt…itt van? New York-ban? A testvérem visszatért?

Bólintottam.

– Ezt nem... Ezt nem hiszem el... Miért nem jött el hozzánk? Miért nem mondtad ezt el hamarabb? – sírt.

Újabb könnynek hullottak.

– Nem emlékszik rád, Talia. Alig emlékszik rám, csak töredékekre a múltjából. Csak arra emlékszik, amit Alik tett vele, arra, ami az utolsó éjszaka történt. De aztán kivittem Lukát az edzőteremből. Alik pedig követett minket. – A papámra néztem. – Ezért támadott meg, Papa. Lecsuktam a szemeim. – Megcsaltam Alikot Lukával, és Alik rájött. Megbüntetett. Azt mondta, megcsaltam, de fogalma sem volt róla, hogy Lukával. Egyáltalán nem tudta, hogy Luka életben van és visszatért. Abram soha nem mondta el neki, hogy nem halt meg.

Az apám felpattant, és mérgesen vetette a fejét hátra.

Ivan sürgetően előre lépett.

– Kisa? Hol van a fiam? Hol van most Luka? Látnom kell.

Olyan gyorsan álltam lábra, ahogyan csak tudtam, és a nem sérült kezemet az üvegnek nyomtam.

– A ketrecben van. – Ivan összezavarodva nézett, és mindenki az üveghez lépett. – Ivan, Luka Raze, a mi legújabb harcosunk... és végre bosszút áll.

– Nem! – kiáltott fel Talia.

A papám gyorsan megmozdult, hallottam, ahogy Maxet utasítja:

– Abban a pillanatban, ahogy a harcnak vége, attól függetlenül, hogy végződik, te elfogod Abramot.

– Egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogy elképzeltem – mondta Ivan, és láttam, ahogy könnyek lepik el a szemeit. – Túl nagy, tele hegekkel... és azok a tetoválások. Ő… Ő, olyan abban a ketrecben, mint egy állat, egy gyilkos.

– Bántották a Gulágban, Ivan, éveken keresztül. Kárt tettek benne. De Luka még mindig itt van. Még mindig ott van, mélyen. Csak vissza kell hoznunk.

Talia zokogása hangos és erőteljes volt.

– Mi van akkor, ha nem győz? Mi van akkor, ha Alik ez alkalommal valóban megöli?

Ivan átkarolta Taliát a vállainál.

– Győzni fog, Talia. Isten nem lehet annyira kegyetlen, hogy hagyja, kétszer veszítsük el.