17. Fejezet

17. Fejezet

Raze

Fordította: Katie

Ahogy az autó ajtaja kinyílt, a tenger ismerős illata kúszott az orromba, és emlékképek villantak az agyamban.

Egy fiú.

Egy lány.

Tengerpart.

Egy késő nyári éjszaka.

Csókolózás... Valami több... valami nagyobb... valami, ami megváltoztatja az életed... valami, amitől a mellkasom sajogni kezdett... valami, ami annyira helyesnek tűnt.

Kisa egy piros takarót fogott a kezeiben, engem pedig kirántott az emlékképből, amikor Serge kinyitotta az ajtót.

– Körbe akarlak vezetni, Raze – mondta Kisa, és kiszálltam az autóból. Becsuktam a szemeim, miközben a tenger morajlását hallgattam és mélyen beszívtam a tenger sós illatát.

Nyugalom szállta meg a testem, miközben a tenger hullámai a partnak ütköztek. Emberek hangját sodorta felém a szél, nevettek és jól érezték magukat. Életemben először otthon éreztem magam. Megpróbáltam ezt kiélvezni. Soha nem élveztem... semmit; túlságosan el voltam foglalva a harccal, az öléssel, az edzéssel... a bosszúval, amit nem hagyhattam annyiban.

Hátrahajtottam a fejem, vettem egy mély lélegzetet és hagytam, hogy a fülledt éjszakai levegő megtöltse a tüdőm. Csak akkor fújtam ki a levegőt, amikor Kisa a kezembe fonta az övét és el nem kezdett húzni a meleg homok felé.

– Én itt várok – kiabálta Serge mögöttünk, és amikor hátrapillantottam láttam, hogy az autó felé tart. Rám mosolygott, miközben becsukta a kocsi ajtaját, én pedig válaszként egy rövidet biccentettem.

Kisa és én nem szólaltunk meg, amíg a homokhoz értünk. Nem beszéltünk, miközben a tengerpartra vezetett, de amikor megálltunk, le tudtam venni az edzőcipőm. Ahogy a szemcsés homok a meztelen talpamhoz ért, felsóhajtottam és csak a sötét vizet bámultam, a hold alacsonyan és fényesen világította be az eget.

Arra az álomra emlékeztetett, amikor a fiú szeretkezett Kisával a tengerparton. A szemeimmel Kisára pillantottam, aki szintén az óceánt nézte, és a szívem a mellkasomban őrülten kezdett verni, olyan hangosan és gyorsan, hogy biztos voltam benne, hogy hallja. De ő csak továbbra is az éjszakát nézte, és én csak elkezdtem... emlékezni.

Emlékeztem...

Fiatalok voltak, nagyon fiatalok, amikor együtt voltak, de annyira sokat jelentett a számukra. Idegesek voltak, túlságosan idegesek, de amikor a fiú benne volt, a lány puncija pedig szűk és nedves volt, a fiú nem tudott levegőt sem venni…

A lány annyira ideges volt, amikor a fiú a homokra fektette, hogy magáévá tegye. Olyan volt, mintha valami a fiúból a lányba kapcsolódott volna, amikor egyesültek, mintha a lelkük utolsó darabjai egyesültek volna és innentől kezdve ők ketten egyek lettek volna.

– Ez a világon a legkedvesebb hely számomra – suttogta Kisa, hirtelen megtörve az éjszaka csendjét és én mögé álltam, a karjaimat a vállai köré fontam és az állam a fejére tettem.

– Gyakran jössz ide? – kérdeztem, a távolban nagy hajókat láttam, amik átvitorláztak a horizonton.

Kisa megfeszült, aztán halkan azt mondta:

– Nem voltam itt tizenkét éve.

Összezavarodva megdermedtem, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért, megfordult a karjaimban és megfogta a kezem.

– Ebben az irányban van.

Követtem, és megkérdeztem:

– Micsoda?

Kisa gyönyörű arca hirtelen boldognak nézett ki, és az oldalamnak dőlt, az illata az orromba bújt, megnyugtatva engem. Nem szerettem nyilvánosság előtt mutatkozni. Nem szerettem a nyílt tereket. Túl sokáig voltam bezárva, olyan sokáig, hogy a szabadságtól és a nyitott terektől rosszul éreztem magam.

– Az öblünk.

Addig sétáltunk, amíg el nem értünk néhány sziklához, és átmásztunk rajtuk egy, a tekintetek elől elrejtett, kicsi, körbezárt homokos partra. Kisa mélyet szippantott mellettem a levegőből.

– Semmit nem változott – suttogta, és leugrott a szikláról a homokba.

Hátranézett, a kék szemei csillogtak, a hosszú fekete ruhája rásimult a kibaszottul gyönyörű homokóra alakjára, és a hosszú, barna haja a könnyű, párás levegőben körülötte repdesett.

– Kisa-Anna... – mondtam reszelős hangon, aztán leugrottam én is a homokba, de hirtelen meg kellett állnom, mert valami egyszerűen mellbe vágott... valami, amiről úgy gondoltam, azóta az éjszaka óta tudok, hogy megmentettem őt. Én csak nem tudtam, hogy valójában hogyan érzek, hogy engedjem be, egészen eddig.

A szemeim tágra nyitottam, miközben a nőmre néztem.

– Megkaptam őt… – dörmögtem az orrom alatt, csak magamnak. Emlékképek lepték el az elmém, amik rólunk szóltak. – Megkaptam őt. Az enyém volt… – ismételtem meg, miközben kettőnkre gondoltam a strandon, ebben az öbölben, Serge autójában, a kikötőben.

Kinyújtottam a nyakam, és a sziklák fölött a hosszú kikötőre pillantottam, ami tele volt fényekkel, és a szívem úgy dübörgött, mint a mennydörgés a viharban.

Kisa kiterítette a takarót a homokos tengerparton, közel a sziklákhoz, és én egy pillanat alatt mellette termettem. Pillanatok alatt a karomban volt. A meglepett kék szemei találkoztak az enyémmel, közben a karjaival a bicepszembe kapaszkodott.

A szemeim az övébe fúródtak, és lélegzetvisszafojtva azt mondtam:

– Megkaptalak. Az enyém voltál attól a naptól kezdve, hogy megszülettél. Azt kérdeztem az édesanyádtól, hogy az enyém lehetsz-e, és ő azt mondta, igen.

Kisa arcán az érzelmek széles skálája jelent meg: boldogság, szomorúság, és... remény? Fogalmam sem volt, de bólintott, a szemei elhomályosodtak és a könnyei csíkokat rajzoltak az arcára.

Térdre estem, az emlékek olyan erősek voltak, hogy nem tudtam tovább talpon maradni. Kisát a takaróra fektettem és fölé hajoltam. Melegség öntötte el a mellkasom, mintha a nap a melege belém költözött volna. Előtte mindig hidegnek éreztem magam. A cella hideg volt. A gyilkolás hideg volt. Mindig hideg voltam, de most, úgy éreztem, kiengedtem... úgy éreztem, élek. Nem voltam többé halott belül.

A szemeibe néztem, és csak boldogságot láttam a tekintetében.

– Raze... – dörmögte, a hajamat simogatta, de én meg sem tudtam szólalni.

Mi mindig együtt voltunk. Ő és én, a születésétől kezdve, mi mindig együtt voltunk.

Elhúztam Kisa kezét a hajamtól, az ujjaimat az övébe fontam, és a finom, vékony ujjait tanulmányoztam, a rózsaszín körmökkel. Az én kezeim hegesek és horzsolásokkal teliek, a hosszú évek harcai nyomott hagytak rajta, ahogy a bokszerem is...

*****

Amikor leültünk a kanapéra, Kisa elővett egy könyvet, hogy olvasson, én pedig a szemeit néztem, ahogy a mondatok fölött siklik, az izgatott mosolyt az ajkain.

– Mit gondolsz, mennyi idő még, amíg az apáink visszajönnek? – kérdeztem. Azt akartam, hogy rám nézzem, rám figyeljen, és ne arra az átkozott könyvre.

Kisa rám pillantott a lap fölött, és vállat vont:

– Nem tudom. Papa mindig sokáig elvan, ha üzleti ügyeket intéz.

Bólintottam, de nem vettem le a szemem az arcáról. Kisa lehajtotta a fejét és elpirult. Én kilenc voltam, ő pedig hat, és nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam az arcát minden alkalommal, amikor találkoztunk. Annyira szép volt.

Kisa újra olvasni kezdett, és én közelebb hajoltam, amíg a karjaink össze nem értek. Oldalról rám sandított és az ajkát kezdte rágni.

Megpróbáltam a kanapé másik felére ülni, de nem tudtam levenni a szemem Kisa-Annáról. A kezem nem tudott nyugton maradni, ki akartam nyújtani és meg akartam érinteni. Ő volt a legjobb barátom, és a legjobb barátok megérinthetik egymást, úgy gondoltam.

Anélkül, hogy átgondoltam volna, kinyújtottam a kezem és a kezét az enyémbe tettem, az ujjainkat egymás köré fontam.

Kisának elállt a lélegzete és azt mondta:

– Luka, mit csinálsz?

Megrántottam a vállam.

– Fogom a kezed.

– Miért? – suttogta Kisa, és lenézett a hüvelykujjamra, ami a bőrét cirógatta. Annyira puha volt.

– Mert fognom kell – mondtam őszintén, és úgy láttam, pár percig visszatartotta a levegőt, mielőtt kifújta volna. A hosszú szempillái rezegtek, amikor rám nézett.

– Rendben – suttogta és melegség öntötte el a mellkasom és az egész testem. – Nekem…nekem tetszik.

Elmosolyodtam, és Kisa újra elpirult.

– Nekem is. Mostantól kezdve mindig fogni fogom a kezed. Soha nem engedem el.

– Én sem fogom a tiédet – mondta szégyenlősen. Hátra dőltem a kanapén, az oldala az enyémnek nyomódott, a kezünk pedig még mindig összefonva.

– Olvass nekem – mondtam és becsuktam a szemem.

Kisa mély levegőt vett és elkezdte a történetet az elejétől.

– Arra teremtették őket, hogy egymáséi legyenek, egy fiú és egy lány, két szív, ami meghasadt, és amiket nagyon messzire küldtek egymástól. Az Úr szerette volna az igaz szerelmet próbára tenni. Látni akarta, hogy két fél lélek meg tudja-e találni egymást újra, még ha erre semmi esély sincs. Évek teltek el, mind a ketten megsérültek, mind a ketten szomorúak voltak, de egyik nap, amikor nem is számítottak rá, egymás útjába sodorta őket a sors. A kérdés az: felismerik-e a lelkük másik felét? Megtalálják-e az utat a szerelemhez... ?

*****

– Fogtuk egymás kezét – mondtam. Az emlékképek úgy villantak fel, mintha nem is tudnám őket irányítani, csak átrontottak az elmémen, minden figyelmeztetés nélkül. – Olvastál nekem. Fogtam a kezed, és te olvastál nekem.

Kisa kétségbeesetten bólintott, és a könnyek az arca két oldalán legördülve a takaróra pottyantak. A bal keze a hajamba túrt, és a szemem lecsukódott, még több kép elevenedett meg bennem...

– Szeretem a hajad, Luka...  Úgy néz ki, mint az arany és olyan a tapintása, mint a selyemnek. – Ezt Kisa fiatalabb korában mondta, miközben én a parkban a fűben feküdtem.

– Mmm... ne hagyd abba. Szeretem, amikor játszol a hajammal.

Elakadt a lélegzetem a képektől a fejemben, és a kezének az érintésére koncentráltam.

– A hajamat simogattad a parkban – mondtam, a hangom pedig egyre erősödött és gyorsult, miközben egyre több emlék cikázott a fejemben.

– Igen – zokogott Kisa, az alsó ajka megremegett, de a kék szemei úgy csillogtak, mint aki többet és többet akar. – Igen, a hajad simogattam.

*****

– Kisa, gyorsan, gyere utánam. Kruschev atya nem néz ide! – Megragadtam Kisa kezét és kirohantunk a templomból a lépcsők felé, ahol átöleltem és hozzáhajoltam, hogy megcsókoljam.

– Mmmm…Luka – nyögött fel Kisa, és megragadta az ingem gallérját.

– Kibaszottul utálom a templomot, annyira unalmas! – suttogtam a szájába, Kisa pedig elhúzódott és nevetett a vallomásomon.

– Nem mondhatsz ilyet! Az Úr figyel! – sziszegte, én pedig bedugtam a fejem a nyakához, hogy beszívhassam az illatát.

– Nah, ő már nekem adott. Nyilvánvalóan eléggé szeret, hogy adjon egy lehetőséget, hogy kiszökhessek és megcsókoljam a csajom.

Kisa az arca elé húzta az arcom, és abból, ahogy rám nézett láttam, hogy milyen sokat jelentek a számára.

– Luka... – Előrehajolt és az ajkait az enyémekre szorította. – Akkor engem is eléggé szeret, mert tudja, hogy örökre téged akarlak.

*****

– Templom – mondtam fojtott hangon, a karjaim, amikkel Kisa felett tartottam magam, reszketni kezdtek. – Mi, a lépcsőn.

– Igen! Igen, Raze! Többre, kérlek, emlékezz többre! – könyörgött Kisa, és én újra lecsuktam a szemem...

*****

– Luka... – suttogta Kisa, és én nem tudtam segíteni, csak mosolyogni.

– Kisa – mondtam, aztán a nedves ajkaira néztem, végül kiböktem:– Meg akarlak csókolni. Most.

– De én...  Én még sosem csókolóztam – mondta Kisa elpirulva, és nekem elállt a lélegzetem attól, hogy mennyire gyönyörű, és rámosolyogtam.

– Én sem.

Meglepetten nézett rám.

– Te sem?

– Ki mást akarnék megcsókolni? – mondtam, és zavart, hogy azt gondolja, bármelyik másik lány sokkal többet jelent a számomra.

Megvonta a vállát.

– Nem tudom. A templomban nagyon sok lány van állandóan a sarkadban.

Nevettem és megráztam a fejem. Megszorítottam a vállait, előre hajoltam és reszelős hangon azt mondtam:

– De egyik sem te vagy. – A bal szememre mutattam, arra, amelyikben egy kis kék folt volt az íriszemen. – Összetartozunk. Miért akarnék bárki mást? Csak egyetlen lányt teremtettek nekem.

*****

– Csókolóztunk – emlékeztem vissza, és lenéztem, a kezem pedig végigfuttattam a homokon. – Itt – mondtam megdöbbenve. – Itt csókolóztunk először, ezen a helyen.

Kisa boldog nevetése keveredett a sírásával, és az ajkaihoz húzott, a szája nedves és sós a könnyeitől. A kezei belemarkoltak a hajamba, megragadtam az arcát, nem akartam elengedni, ő pedig a combjait a derekam köré fonta.

Az ajkát pár centiméterre elhúzta az enyémtől és azt kérdezte:

– Mit még, Raze? Mi csináltunk még itt? Vissza tudsz... vissza tudsz emlékezni? Kérlek... hagyd, hogy jöjjenek az emlékek...

*****

Lehajtottam a fejem, az ajkam az övére nyomtam, és ő a számba nyögött, a kezét felemelte és a nyakam köré fonta.

A csók elmélyült, és én megszakítottam, hogy Kisát a homokra fektethessem. Fölé másztam, éreztem a meleg testét az enyém alatt.

Nem tartott sokáig, hogy elveszítsük az önuralmunk, és egy nyögés kíséretében elhúzódtam Kisa szájától. Az ajkai duzzadtak voltak, a kezével a nyakamba kapaszkodott és próbált visszahúzni.

– Kisa-Anna – mondtam, és egy csókot adtam a nyaka oldalára. – Meg kell állnunk. Nem lehet... Nem tehetjük... . Meg kell állnom...

Lesütötte a kék szemeit, a fejét oldalra hajtotta, és a holdat bámulta. Ráfektettem a fejem a vállaira, próbálva visszaszerezni az önuralmam és levegőt venni a gyomromban levő bizsergő érzés ellenére.

Kisa rátette a kezeit az arcomra és felemelte a fejem, amíg a szemébe nem tudtam nézni.

– Luka – suttogta –, veled akarom megtenni.

A szemeim tágra nyíltak és a szívem hevesen kezdett verni a mellkasomban.

– Kisa, te... .te biztos vagy benne?

Kisa szégyenlősen bólintott.

– Megkaphatlak? – kérdezte.

Úgy éreztem, a szívem mindjárt felrobban a mellkasomban, és azt mondtam:

– Igen – és az ajkaira nyomtam az ajkaim.

Később, azon az éjszakán, Kisa a meleg karjaimban feküdt, és úgy éreztem, nem tudom megállni, hogy ne csókoljam az arcát folyamatosan.

– Szeretlek, Kisa – vallottam be. Ő felém fordult és lesütötte a szemeit, leküzdve a félénkségét, azt mondta:

– Én is szeretlek. Örülök, hogy te voltál az első.

– És utolsó – ígértem, és szorosan megöleltem. Mind a ketten meztelenek voltunk a melegítőfelsőm alatt.

– Nem tudom elképzelni, hogy mással is megtegyem…hogy valamikor is megtegyem mással... – mondta Kisa egy sóhajjal.

Teljes mértékben egyet értettem vele.

*****

Fájdalmas nyögés csúszott ki a számon és a gyomrom összeszorult, a farkam megkeményedett, miközben Kisa alattam feküdt, és mellbimbói a ruháján keresztül is böktek. Lehajtottam a szám és megnyaltam a bimbóját az anyagon át, a csípőm a forró puncijának feszült, miközben az érintésemtől ívbe hajlott a háta.

– Raze…– morogta Kisa, én megfogtam a ruhája alját és a derekáig felhúztam. A bugyija pici és fekete volt, az ajkaim közül egy birtokló morgás hallatszott. Előrehajoltam és megnyaltam a bugyija szegélyét, belélegezve azt a pézsmaillatot, aminek annyira a rabja voltam.

A vágy, hogy megkóstoljam, eluralkodott rajtam, és másodpercek alatt Kisa bugyija mögöttünk hevert a homokon. A punciját néztem. A szeméremdombján csak egy kis foltnyi szőr volt, és a szeméremajkai nedvesen csillogtak.

A lába közé csúsztattam a kezem, a hüvelyébe dugtam az ujjam, és Kisa csípője felemelkedett, lecsukódtak a szemei és hosszan felnyögött. Felültem, levettem a melegítőfelsőm, hirtelen túl meleg lett. Kisa figyelte minden egyes mozdulatom, a kék szemei vágytól csillogtak.

A farkam lüktetett, kőkemény volt, de amikor Kisa hagyta, hogy a lábai szétváljanak, és a tenyerébe vette a melleit, előredőltem, a nyelvem végigfuttattam a belső combján az ösztöneimre hallgatva, és a nyelvemmel megnyaltam a lába között.

Ahogy a sós íz megtöltötte a számat, többre volt szükségem. Elkezdtem a nyelvemmel nyaldosni, magamba ittam őt. Kisa kezei megragadták a hajam. Ez arra ösztönzött, hogy ne vesztegessek el több időt. A kezem a belső combjára tettem, és olyan mélyen nyomultam bele, amennyire csak tudtam, kitágítva őt, hogy megkaphassam, ahogy akarom.

Kisa keze elengedett és a puncijára tette a kezét, és visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy megérintette magát. A farkam vége nedvesen csillogott és a golyóim megfeszültek a vágytól, hogy megjelöljem a nőm, hogy az enyém legyen... de ez alkalommal tudtam, kik vagyunk egymásnak, ki volt ő a számomra.

Kisa ujjai a megduzzadt csiklóját simogatták, és az orrlyukaim kitágultak, ahogy a szája kinyílt és a nyelvével megnyalta az alsó ajkát.

– Érints meg itt, Raze! Nyalj meg! Szopogasd a csiklóm! Hadd élvezzek el a szádtól!

A szívem olyan hevesen vert a szavaitól, hogy azt gondoltam, ki fog a mellkasomból ugrani. Előrehajoltam, lehajtottam a szám, félresöpörtem a kezét az útból, így meg tudtam tenni, amit kért.

Ez volt az első alkalom, hogy megkóstoltam egy puncit. Az illata hajtott előre. Az ujjamat használtam, hogy szétnyissam a szeméremajkait, a nyelvemmel pedig a csiklóján köröztem. Azonnal, ahogy hozzáértem, Kisa felnyögött és megrándult. A nyelvem megőrült, újra és újra megnyalta a csiklóját, és Kisa lábai elkezdtek remegni, a körmei a meztelen vállamba karmoltak.

– Raze... lyubov moya... .ez... ez... Ahhh!

Kisa sikított, miközben az ajkaim a csiklójára tapasztottam, szopogattam és a nedves hüvelyébe dugtam az ujjam, előre és hátra mozgatva.

Az érzékeim megőrültek. A puncija illata, az íze, a nedves hüvelye és a hangok, amiket a száján kiadott. Még erősebben szívtam és még egy ujjam belé nyomtam. Kisa megmerevedett, és a körmeit olyan keményen a bőrömbe nyomta, hogy tudtam, vért fakasztott. Kisa erőteljesen elélvezett, a csendes éjszakába sikított. Lelassítottam a mozdulataimat és kihúztam az ujjam belőle, a nyelvemmel átrajzoltam a szeméremajkai vonalát, miközben Kisa lihegett, s elkezdte a hajam simogatni.

Felemeltem a fejem, Kisa elcsigázott, gyönyörű teste fölé másztam, és a tompa szemeit és a kipirosodott arcát néztem.

A szemembe nézett és a kézfejével végigsimított az arcomon.

– Emlékszel, lyubov moya? Emlékszel bármi másra?

Lecsukom a szemeim, megnyalom az ajkaim, újra kinyitom a szemem, bólintok és benyúlok a melegítőnadrágomba, hogy kiszabadítsam a farkam. Olyan kibaszottul kemény voltam, és arra volt szükségem, hogy Kisában legyek. Hallanom kellett, ahogy a nevem kiáltja.

Visszamásztam a teste fölé, lehúztam a ruhája pántjait a válláról, megláttam a melleit, a rózsaszín mellbimbóit, ahogy keményen csak a számra várnak. Lehajoltam, a jobbat szívni kezdtem a számmal, a tenyerembe fogtam, és csak azért hagytam abba, hogy ugyanezt tegyem a bal mellével is.

– Lyubov moya, éreznem kell téged magamban – nyöszörgött Kisa. A kezébe vette a farkam, és elkezdte fel-le simogatni. Felültem, a fejem hátra vetettem és a levegőt sziszegve fújtam ki. A golyóim megfeszültek, miközben dolgozott rajtam, de amikor megéreztem a nedves nyelvét a farkamon, a szemeim kipattantak és minden egyes izmom megfeszült.

Egy mély morgás hallatszott a mellkasomból, miközben lenéztem Kisára, aki négykézláb térdelt, a feszes segge a levegőben és a szája a farkam körül.

– Kisa... – nyögtem, a hangom mély és reszelős. – Picsába, ez nagyon jó... .

Kisa nyöszörgött, a háta ívbe hajlott és előre-hátra mozgatta a fejét, mélyen a szájába vette a farkam, éreztem a fejével a torka hátulját. Meleg kezdett felfelé indulni a térdeimtől, a combjaimon keresztül és tudtam, ha Kisa továbbra is a szájában tart, akkor el fogok élvezni.

Összeszorítottam a szemeim, küzdöttem a vággyal, hogy a nőm lenyelje az ondóm, és elhúztam a fejét. Az ajkai vörösek és fényesek, azok a kék szemek csillogóak, ahogy rám néz azzal a leggyönyörűbb arckifejezéssel.

Nem tudtam megszólalni, hátratoltam a takaróra és becsuktam a szemeim, tisztán láttam magam ebben a pozícióban, évekkel ezelőtt, éreztem az idegességet, az izgalmat, de annyira éreztem, hogy összetartozunk Kisával, hogy a kezeim remegni kezdtek, amikor belé hatoltam és elvettem a szüzességét.

– Bébi, nézz rám. Ne csukd le a szemeid, miközben velem szeretkezel. Nincs több rossz, csak jó van köztünk – suttogta Kisa, és azt tettem, amit kért. A kicsi, csinos teste fölé másztam, megtámaszkodtam a kezeimen, a combjaimat pedig a lábai közé fúrtam, amíg a farkam a forró hüvelyének nem nyomódott.

Kisa kezei a hátam minden egyes négyzetcentiméterét megcirógatták, a megfeszített kezeim, a nyakam, az arcom és a hajam. Az érintése majdnem megölt, és amikor lenéztem rá, úgy látszott, minden a helyére került. Ez volt az én nőm, az én Kisa-Annám, és a lelkem másik fele.

Lejjebb engedtem magam, a könyökömre támaszkodtam és az orrommal megsimítottam az arcát, beszívtam az illatát, a haján is végigsimítottam, és a szám megállt a fülénél.

– Emlékszem rá, hogy ezen a tengerparton lettél az enyém. Emlékszem, az volt az első. Gyerekek voltunk, talán tinédzserek. Nem tudom. De kiszöktettelek a házatokból, és ide hoztalak az öblünkbe. Csókolóztunk, és aztán több lett belőle... Aztán azt kérdezted, hogy megkaphatsz-e... – Kisa arcát elöntötték a könnyek, én oldalra biccentettem a fejem, a kezemmel megtöröltem az arcát. – És én igent mondtam.

– Raze – sírt, és alig kapott levegőt.

Úgy éreztem, valami nincs rendben, lefagytam.

Kisa arckifejezése boldogról aggódóra váltott.

– Raze? Mi a baj?

Ahogy kimondta a nevem, tudtam, hogy mi volt az.

Raze…Raze…Raze…Raze…

Kisa átfuttatta az ujjait a hajamon.

– Raze – morogta újra, és én hirtelen megragadtam a csuklóját, csendre intettem, a kék szemei ijedten kikerekedtek. – Raze, mi...

– Nem! – Szűrtem a fogaim közt. – Ne hívj így!

Kisa elsápadt.

– Miért?

Miért?

Miért?

– Me-mert nem ez a nevem. Nem a 818-as rab vagyok. Én nem…Én nem vagyok Raze... . – A mellkasom összeszorult, nem kaptam levegőt és elengedtem Kisa csuklóját, hogy megdörzsöljem a mellkasom.

– Ra…– Kisa abbahagyta a szó közepén és megnyugtatta a kezeivel az enyémet, aztán a szájához emelte, hogy megcsókolja. – Miért mondtad ezt?

A tenger felé néztem, de nem láttam semmit sem, elvesztem az emlékben.

– A legjobb lettem a harcban – keményen felnevettem –, és a gyilkolásban, de nem tudtam megállni. Csak jobb és még jobb lettem, és nagyobb és gyorsabb, mint az ellenfelem, amit elém hoztak, és egyre mérgesebb lettem. A boxeremen levő pengékkel megállíthatatlan lettem. Az őrök azzal vicceltek, hogy meg fogom semmisíteni az ellenfeleim. Ennek elterjedt a híre, és az igazgató úgy rendelkezett, hogy a hátamra tetoválják a nevet a tömeg örömére, amit majd kántálni fognak, amikor a ketrecbe lépek.

Addig pislogtam, amíg a látásom újra ki nem tisztult. Aztán újra az én Kisámra néztem.

– Ha azt a szót hallom a szádból, az nem tűnik helyesnek. Te nem kezeltél úgy, ahogy az őrök, ahogy azok a férfiak.

– Nem, én soha nem...  Igazságtalanul bántak veled, de ennek vége, bébi.

A kezeim közé fogtam Kisa arcát, magamhoz húztam, és azt mondtam:

– Azt akarom, hogy a nevemen szólíts…az igazi nevemen.

Kisa arckifejezése az aggódóról együttérzőre váltott, a szemei újra megteltek könnyekkel, és bólintott.

– Te… te azt akarod, hogy hívjalak… Lukának – szándékosan suttogott. Mindent eltörölt, amikor hallottam a nevem az ajkaiból, miközben a karomban tartottam.

A farkam még jobban megkeményedett, de ez még nem volt elég.

– Mondd újra! – utasítottam nyersen, és Kisa nagyot nyelt, a lábait szétnyitotta, a combjait a derekam köré fonta, és a farkam a puncijához húzta.

Amikor a farkam Kisa bejáratához nyomódott, Kisa a kezeit a nyakam köré fonta és lehúzta a fülem a szájához. Mind a ketten felnyögtünk, én pedig centiről centire merültem el benne.

Kisa a combja szorításával lassított le. A meleg lehelete a fülemet cirógatta.

– Luka – nyögte –, szeretkezz velem… én Lukám.

Mint amikor kitör valami a zárt ajtók mögül, hangosan felordítottam, és minden erőmmel előre löktem magam. Kisába nyomultam, amíg teljesen meg nem töltöttem, amíg a nevem sikította. Luka. Amíg újra nem sikította és újra, egymás után.

Luka, Luka, Luka…

Ez alkalommal, miközben a magamévá tettem, nem gondolkodtam, csak éreztem. Most először éreztem dolgokat. A torkom összeszorult attól a rengeteg dologtól, amit éreztem. Olyan sokáig zártam ki mindent, olyan sokáig voltam érzéketlen, hogy nem tudtam mit kezdjek vele, így arra koncentráltam, hogy benne vagyok a nőmben, a szájából hangzó nyögésekre és nyöszörgésekre, miközben a duzzadt csiklójának nyomtam magam, a farkam pedig azt az egy pontot ingerelte, amitől teljesen megőrült.

A kemény mellbimbói az izzadt mellkasomhoz értek, és minden alkalommal, amikor belé hatoltam, Kisának elállt a lélegzete az érzéstől, attól, ahogy a farkam kitölti őt, ahogy azt mondja neki, hogy hozzám tartozik.

– Luka, az én Lukám – nyöszörgött a fülembe, és minden szótag, amit kiejtett, egyre messzebb és messzebb vitt, a csípőmet pedig egyre gyorsabb mozgásra késztette. – Visszajöttél hozzám...

– Kisa – mondtam visszafojtott hangon, érezve, hogy a golyóim szinte fájdalmasan megfeszülnek. – El fogok élvezni, solnyshko...

Az ujjai a vállaimba vájtak, és a lélegzete akadozni kezdett.

– Mindjárt... mindjárt, Luka... Basszál keményebben... keményebben, Luka, keményebben!

Minden egyes erőmet beleadtam, amim csak volt, és az energiát a combjaimba küldtem, előretörtem, a bőröm Kisa puncijának ütődött, a hang, amikor találkozott a testünk, egyre jobban az orgazmus felé repített.

A farkam megdagadt, kinyitottam a szám, és hallva, ahogy Kisa sikít az orgazmustól, előrehajoltam, a kezemmel a meleg homokba támaszkodtam Kisa feje alatt és megtöltöttem őt az ondómmal, miközben a puncija szinte megfojtotta a farkam.

A homlokom Kisa kócos hajára támasztottam.

Percekig levegő után kapkodtam, próbáltam kezdeni valamit ezzel az új ütemmel a szívemben, amikor Kisa suttogni kezdett.

– Szeretlek, Luka. Még azokban az években is, amikor nem voltál mellettem. Mindig téged szerettelek.

A testem minden egyes porcikája megmerevedett.

– Szerelem? – kérdeztem szemöldök ráncolva. – Mi... mi az?

Kisa combjai ellazultak a derekam körül, és a mellkasomnál fogva felfelé nyomott, amíg a szemébe tudtam nézni.

– Szerelem, lyubov moya. Nem emlékszel rá, mi az? – A hangja szomorúnak hangzott, mintha bántottam volna valahogy.

Nem akartam bántani. A gondolat, hogy bántom, fájt nekem.

Zavarodottan lehajtottam a fejem.

– Nem…Én nem igazán értem mit jelent. Hallottam már a szót, de semmit nem jelent nekem.

Kisa kinyújtotta a kezét és megfogta a kezem, a mellkasára tette, a tenyerem alatt éreztem, ahogy a szíve tompán dobban. Az én szívem is tompán kezdett dobbanni.

– A szerelem egy érzelem, Luka. Két ember osztja meg egymással. Két ember, akik nem tudják megállni, hogy ne gondoljanak a másikra. Két ember, akik minden nap egymásra gondolnak, minden másodpercben, éjjel és nappal. Két ember, akik az életük hátralevő részét egymással akarják eltölteni. – Megállt, hogy az ajkait az enyémekhez nyomja, aztán visszahúzta a fejét. – Két ember, akik szeretkeznek, mint ahogy mi tettük, és akik tudják, hogy a lelkük a másikhoz tartozik, csak és kizárólag a másikhoz.

Egy könnycsepp gördült le Kisa arcán, én előre hajoltam és megcsókoltam. Visszahúzódtam, megdöntöttem a fejem, és Kisa gyönyörű arcát bámultam.

– Akkor én... akkor én szeretlek?

Kisa egy ideig csendben volt, aztán meglepett azzal, hogy a kezét a nyakam köré fonta és az arcát a mellkasomba temette.

– Reménykedem benne, Luka. Imádkozom azért, hogy még mindig szeress. – És éreztem, ahogy nedvesség önti el a bőröm.

A mellkasomhoz szorítom, és az oldalunkra fordulok vele együtt, így az arcába tudok nézni. Nem hiszem, hogy valaha is elegem lesz az arcából. Kisa szipogott, de egy ideges mosolyt erőltetett az arcára.

A fejem a bicepszemre fektettem, és a mellkasomra mutattam.

– Szóval, ez a... sajgás, amit a mellkasomban érzek, amióta megláttalak, ez a... szerelem? Amikor látlak az álmaimban, és téged akarlak, az azért van, mert szeretlek?

– Luka... .Ez igaz? – suttogta, reménnyel a halk hangjában.

Bólintottam, és ő összeakasztotta a mutatóujjunk. Az összekulcsolt ujjunkra pillantottam, és valami miatt nem tudtam levenni róluk a szemem.

– Mindig szerettelek, Luka és mindig arról álmodtam, hogy visszajössz hozzám. Tudtam, hogy lehetetlen, de mindig könyörögtem, hogy valahogy, valami csoda folytán valóra válik.

– Én…– megköszörültem a torkom, megpróbáltam szavakba önteni, amit éreztem.

Kisa visszatartotta a lélegzetét, és az összekulcsolt ujjaink szorosabban szorították egymást.

– Az én... .Valami belül, itt– mutattam a szívemre. – Itt – mutattam a gyomromra. – És itt – mutattam a fejemre. – Azt mondja nekem, hogy meg kell, hogy kapjalak. Hogy te hozzám kell, hogy tartozz. Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.

– És itt – mondta Kisa, a szememre mutatva.

– Itt? – kérdeztem, és én is a szememre mutattam.

Kisa bólintott és elmosolyodott.

– Az a kék folt a szemedben, mindig ezt fogja mondani.

A pulzusom őrülten kezdett verni, és most először azt éreztem, hogy a vérem lüktet az ereimben, nem csak pang, végre úgy éreztem, hogy élek.

– Miért, Kisa? – kérdeztem. – Ez miért van így köztünk?

Kisa lesütötte a szemét, egy ideig nem szólalt meg, de aztán szégyenlősen elmosolyodott.

– Bármiből is csinálták a lelkünk...

– Az övé és az enyém ugyanolyanok – fejeztem be, a szavak valahonnan az elmém egy elrejtett zugából kerültek elő. A szemöldököm összeráncoltam és néztem, ahogy boldogság önti el Kisa arcát. – Mi... mi ez? Honnan tudom ezt?

– Ez Wuthering Heights, akkor szoktam neked olvasni, mielőtt elvittek. Ez egy sor belőle, amit a mamám szokott nekünk mondogatni. Szerettük mondogatni.

– Hol van a mamád?

Kisa remegve felsóhajtott és a szemei csillogtak.

– Meghalt, Luka. Meghalt, amikor tizenöt voltam.

Halál. Ott volt mindenhol.

Egy ideig egyikünk sem mondott semmit, ahogy az éjszaka telt, én pedig Kisát a mellkasomhoz szorítottam.

– Kisa? – kérdeztem.

– Mmmmm? – morogta álmosan a mellkasomba.

– Meg fogom ölni Durovot holnap éjszaka.

Kisa megmerevedett, és én visszatartottam a lélegzetem. Soha nem beszélt arról, hogy érez iránta, csak annyit mondott, hogy nem tud nélküle élni, és szüksége van rá. De nekem is szükségem volt rá, és a különbség köztem és Alik között az volt, hogy Kisának mellettem kellett lennie, hogy biztonságban legyen.

– Tudom – suttogta végre Kisa, de hallottam a fájdalmat a hangjában. Egy kép villant fel, és hirtelen gyerek voltam és a testem megrándult, Kisa pedig a homokra zuhant.

A homlokomat szorítottam, miközben az emlékkép megállíthatatlanul jött, fájdalom szaggatta a fejem, ami annyira erős volt, hogy alig tudtam elviselni...

*****

– Megölted őt, Alik! – kiabáltam, miközben a legjobb barátom vére teljesen beborított, s Rodion hidegen feküdt a karjaimban.

Alik feltartotta a kést, amivel leszúrta őt, a szemei dühöngők, és őrült mosolyra görbült a szája.

– Nem, Luka, nem én öltem meg! – Néztem, ahogy Alik a kést a saját gyomrába szúrja és a földre dobja. – Te tetted! Te vitatkoztál. Te verekedtél és te húztad elő a kést, és megölted őt.

– Mi... mi a fenéről beszélsz? Megőrültél? – kiáltottam, de Alik máris segítségért kiáltott.

– Meghalt – mondta Alik. Rám nézett, és a gyomrát szorongatta. Minden véres lett, miközben Rodion testére mutatott. – A Volkov herceg nincs többé. Csak azt tettem, amit a papám parancsolt. Egy napon pedig én leszek a Pakhan. Rodion túlságosan gyenge volt, hogy vezető legyen, túlságosan kedves volt. Én könyörtelennek születtem, és bárkit megölök, aki az utamba kerül.

Jéghideg lett a vérem, amikor azt hallottam, hogy Rodiont megölte a hatalomért. Az apja utasította arra, hogy megölje, így ő lesz a következő az öröklésben.

Édes istenem!

– És én? – suttogtam dermedten. – Mi a faszért kevertél ebbe bele engem?

Léptek hangjait és az apáinkat hallottuk, ahogy a nevünket kiabálják. Alik visszaordított, visszahuppant a földre, de előtte még elmosolyodott, és azt monda – Mert szükségem volt valakire, akire foghatom, és akarom azt, amid van.

Zavartan megráztam a fejem.

– Mi...

– Ő nekem a minden. Szükségem van rá. Ő az egyetlen, aki le tud nyugtatni. Ő az egyetlen, aki megállítja a hangokat a fejemben, amik azt mondják, hogy bántsam az embereket. Az, hogy ennyire a megszállottad, megakadályoz abban, hogy az enyém legyen.

Hátrahőköltem, amikor eljutott a tudatomig, mit mondott.

Kisa.

Megölte Rodiont a hatalomért, és rám fogja... .Kisa miatt? Mielőtt tudtam volna, már rajta voltam, nem érdekelt a gyomrából folyó vér, csak ütöttem az arcát.

– Nem fogod bántani, te beteg fasz! Békén fogod hagyni! Beteg állat! Be fognak zárni!

Alik mosolygott, miközben az arcát ütöttem, mintha nem is érezte volna az ütést. Még mindig sokkos állapotban voltam, amikor a kezembe csúsztatta a kést.

Egy férfi jelent meg a fák között, és azt látta, hogy a fia halottan fekszik a földön, és térdre esett. Csak annyit tudtam tenni, hogy néztem, ahogy megpróbál életet lehelni belé, aztán felordít, amikor az újraélesztés nem hat.

Újabb férfi jött.

A férfi meglátta, hogy Alikon vagyok, az öklöm vérben úszik, a szám pedig feszes a dühtől. Felálltam és addig botladoztam hátrafelé, amíg a fenekemre nem ültem. A lábaim nem mozdultak, miközben az elém táruló látványt néztem. Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam megszólalni, hogy elmagyarázzam... a legjobb barátom halott volt.

A férfiak egyike előresietett és Alikhoz rohant, aztán észrevettem, ahogy a szeme rám szegeződik, majd az oldalamra.

Lassan elfordítottam a fejem, lebámultam a kezemre, amire mind néztek, és láttam a véres tőrt a félig nyitott tenyeremben.

Kinyitottam a szám, hogy megpróbáljam megmagyarázni mi történt, de éppen akkor Rodion Papája felállt, a kabátja tiszta vér, és a mozdulat elterelte a figyelmem.

– Luka, mit tettél?

*****

– Luka! Luka! – Kisa ijedt hangja hasított az éjszakéba – Lélegezz, lélegezz... Nem veszel levegőt! Vegyél levegőt, és nyugodj meg.

Kisa arcára koncentráltam, a hátamat simogató kezére. Végre meg tudtam mozdulni, megemeltem a kezem, és az övét az enyémbe fogtam.

– Mi az, lyubov moya? Mi jutott eszedbe? – kérdezte Kisa és hallottam a hangjában az idegességet. – Megijesztesz.

– D-Durov – dadogtam. – Durov megölte Rodiont, megsebesítette magát, és az egészet rám fogta.