11. Fejezet

11. Fejezet

Kisa

Fordította: Katie

A Tömlöc tele volt. Férfiak, akik majd megvesztek, hogy megtegyék a magas tétjeiket, az alagúton keresztül beszivárogtak Brooklyn-i dokkok alatti nyirkos raktárba. Ez a hely nagyon jól el volt rejtve a nyilvánosság elől, a hétköznapi emberek elől, akik szerették azt hinni, hogy semmi baljós nem történhet az orruk előtt. Ezek az emberek azt hitték, a halálig tartó harcok csak kitalációk, a képzelet szüleményei, amit csak a tévében látnak. Boldogok voltak a világom tagadásával.

Az itt levő emberek bűnözők voltak, a társadalom söpredékei. A hét minden egyes napján ide járok, de a következő három éjszaka mutatja meg, miről is szólt a Tömlöc – elsőrendű harcosokról, férfiakról, akik részt vesznek a show-ban és meghalnak. Mindent beleadnak, vért fakasztanak, és ezen a helyen veszik az utolsó lélegzetüket.

A Tömlöc volt az, amiről minket, a Bratvát ismerték. Ez volt a legnagyobb játékbarlang a keleti parton.

A testőrök felsorakoztak az alagsor szélén, fegyelmet tartottak, a ketrec pedig a középpontban volt. Az egyik hátsó szobában maradtam, hallottam a lábak dobbanását a régi kőpadlón. A kifröccsenő vér és a halál iránti izgatottság megváltoztatta a levegőt.

A Vörös királyok, apám és Ivan, a magánfülkéjükben voltak hátul, elzárkózva a kíváncsi tekintetek elől, de szemmel tartva a vállalkozásukat és a rengeteg befolyó pénzt. Abram Alikkal lesz. Mindig a közelében van, nyomást gyakorol rá, felpiszkálja, aztán a ketrec mellől figyelte a bábuját.

Nyolc harc lesz ma este, egy későbbiben harcol Raze, aztán Alik. Mindketten erős harcosok, nagy szenzációk. Teljes mértékben azt vártam mindkettőjüktől, hogy győzzenek, de a Tömlöcben soha nem volt tuti befutó. Alik tapasztalt volt és teljesen magabiztos, és Raze? Nos, Raze teljesen ismeretlen volt, de a hely tele volt izgatott várakozással, hogy lássa harcolni. Papa mesélt Ivánnak a ketrecbeli képességeiről és Ivan gondoskodott róla, hogy megismerjék.

Raze egész héten edzett, apám állandó berendezési tárgya lett az edzőteremnek, hogy nézhesse. Gyorsan a Papa kedvence lett. Ez a tény csak arra volt jó, hogy Alik még dühösebb, még bizonytalanabb, még birtoklóbb lett, és Abram sem örült a fia újonnan érkezett versenytársának.

És én? Én a megszállottja lettem Raze-nek. Az irodaablakom reluxája mögül néztem, ahogy edz, amikor Alik nem volt az edzőteremben, hogy rajta kaphasson. A testem lángra kapott pusztán attól, hogy néztem a meztelen felsőtestét meghajolni és megfeszülni, miközben súlyokat emelgetett, vagy bokszolt a ketrecben vagy a futópadon futott. A szívem hevesen vert, és gyakran voltam bolondos, mint a vonzerő, amit ez iránt a férfi iránt éreztem.

Minden gondolaton körülötte járt. Raze mindig az első volt az edzőteremben és utolsóként hagyta el. Olyan volt, mintha soha nem ment volna el. Egy dologra fókuszált: a legjobb harcosunk akart lenni. És hogy a dolgok még rosszabbak legyenek, engem bámult, amikor senki más nem látta. Az emberek Raze-ről beszéltek. Hogy soha nem nézett senki szemébe. Hogy milyen megszállottan edzett. De ha megjelentem, hogy beszéljek az edzőkkel, engem nézett azokkal a barna-kék-foltos-szemekkel, követve minden egyes mozdulatomat, mintha csak engem látna. Az izmai megfeszültek, ha a közelben voltam. Az orrlyukai kitágultak, mintha az illatomat szívta volna be. De soha nem szólalt meg. Soha nem kommunikált. Csak nézett….

Mindig engem nézett, amitől futótűzként lett a bőröm libabőrös, felidézve olyan ismerős, ideges és izgatott érzéseket a gyomromban, amiket már nem éreztem tinédzser korom óta.

– Öt perc!– kiáltottam hirtelen, miközben az első harcos ajtaján kopogtam. Az edző visszakiabált, hogy hallotta, és én elsétáltam a folyosón Alik szobája felé. Szüksége volt rám minden egyes harc előtt. Azt mondta, ha nem vagyok hozzá közel, elveszti az eszét, nem tud koncentrálni és nem tud nyerni. Azt mondta, tudnia kellett hol vagyok, hogy biztonságban tudjon. Az igazság az volt, nem tudta elviselni, hogy más férfiak vannak körülöttem, a Tömlöc pedig tele volt velük. Egyszerűbb volt azt tenni, amit mondott, mint felidegesíteni, ami hatással lett volna a harcára.

Szüksége volt rám. Ennyire egyszerű volt.

Ahogy közeledtem Alik ajtaja felé, egy villanásnyi mozdulaton akadt meg a szemem. Megláttam, hogy Viktor elhagyja Raze szobáját, és hirtelen megálltam. Raze-nek bent kellett lennie. Egyedül. Az első harca volt, és azt akartam, hogy rendben legyen. A gyomromat annyira összerántotta egy szívszaggató fájdalom, hogy majdnem térdre estem, amikor arra gondoltam, hogy ma este veszít. A fájdalom annyira rossz volt, hogy elállt a lélegzetem.

Miért vonzódtam hozzá ennyire? Nem is ismertem. Egyáltalán semmit nem tudtam róla. Vad volt és betöretlen, mogorva és állatias. Tudtam, hogy ő nem Luka, nem lehetett az én Lukám, de mélyen belül, egy érzést azt súgta, hogy derítsem ki.

Természetesen, ez ésszerűtlen volt. Természetesen, hülyeség volt. Természetesen, lehetetlen volt. De amikor a szíved nagyon mélyen érintett, a logikát kidobhatod az ablakon.

Rápillantottam az órámra, és úgy ítéltem, még túl korán volt; Alik nem fog rám számítani a következő öt percben.

Öt perc.

Eltölthetek öt percet Raze-zel.

Csak hogy biztos legyek, rendesen felkészült a ma estére. Legalábbis ez volt az a hazugság, amit mondogattam magamnak kifogásként, a kiszámíthatatlan és veszélyes viselkedésem miatt.

Nem láttam Raze-t tegnap óta és a mellkasom sajgott emiatt. Viktor hozta ide az edzőteremből. Alik bezárt egész napra a hálószobájába, és megbaszott újra és újra. Egyszer annyira keményen baszott meg, hogy a combjaim megzúzódtak és a torkom fájt a sírástól.

Alik annyira felsértett, hogy véreztem. Annyira keményen jött belém, hogy vérezni kezdtem…..

– Baszni akarsz vele, Kisa? Azt gondolod, jobb nálam, mint ahogy a Papád gondolja? Meg akarod baszni azt a pina Raze-t? – kérdezte Alik, olyan nyersen belém nyomva magát, hogy a fájdalomtól könnyes lett az arcom.

– Nem– sírtam.– Bébi, nem. Nem jól látod. Olyan dolgokat képzelsz, amik nem igazak.

Alik a fülemhez tette a száját, és az ujjaival megragadta az arcom, arra kényszerítve, hogy a tekintetem találkozzon az ő dühvel teli szemeivel.

– Figyel téged, ezt tudtad? Senki más szemébe ne néz ez a gyáva szar, de téged figyel. Te is nézed őt? Azt hiszed, megbaszhat, és elhagyhatsz engem? – ordította. Beleharapott a vállamba, miközben megráztam a fejem és nemet próbáltam mondani.

Alik még őrültebben nyomta magát belém, én pedig hagytam, hogy még több néma könnyem hulljon.

– Soha nem leszel szabad, Kisa. Az enyém vagy. Mindegy egyes porcikád! Addig vagy velem, míg meg nem halsz.

Megborzongtam az emléktől, még mindig éreztem a fájdalmat a lábam között. Az ösztöneimre hallgattam, és a szívemet követtem az agyam helyett. Raze ajtajához mentem. Egy ideges kéz nyúlt ki, hogy megragadja a kilincset. Vetettem egy utolsó pillantást az üres folyosóra, kinyitottam az ajtót, beléptem és bezártam magam mögött.

Becsuktam a szemem, a hátam a fának nyomódott, megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy Alik nem kapott el. Aztán megéreztem a sötét, domináns jelenlétet…

Raze.

A szemhéjaim felpattantak, és szembe találtam magam a most már jól ismert széles, tetovált, sebhelyes mellkassal és a durván tetovált rovátkákkal teli felsőtestével. A pézsmaszag zavarta az orrom, a puncimat viszont izgatta.

Követtem a lebarnult, heges bőrt felfelé, keresztül a vastag mellizmokon, a hihetetlenül vastag nyakizmokon át a szögletes állig, aztán a pár égető barna szemekhez.

Kész volt a harcra.

Tele volt adrenalinnal.

– Raze….– suttogtam, de a szavak a torkomban ragadtak, ahogy közelebb lépett, az orra pedig majdnem megérintette a finom bőrt a vállam és a nyakam közt. Raze felemelte a kezeit a fejem fölé. Aztán beszívta a levegőt, hosszan és lassan. A szemeim remegve csukódtak le, és a tenyereim találkoztak Raze forró bőrével, az ujjaim lassan köröztek a mellbimbója körül és éreztem, hogy a forróság villámcsapásként halad a lábam köze felé.

Megszagolt engem, mély morajlás tört fel a mellkasából, ahogy belélegezte a virágos parfümöm. Az irántam tanúsított figyelme primitív volt….. Kőkorszakbeli. Olyan volt, mintha Raze lecsupaszított volna minden erkölcsöt, kilépett volna a jégkorból és áthágott volna minden határt.

Soha senki nem varázsolt még el ennyire, soha senki nem babonázott meg ennyire eddigi életem során.

Raze oldalra fordította a meleg orrát, a meleg lehelete az arcomat simogatta. Az orra hegyével végigrajzolta a fülem vonalát, mielőtt az ajkait végig húzta volna a fülcimpámon. Örömteli borzongás futott végig a gerincemen és a testem minden egyes sejtjén.

Még soha nem éreztem ilyet. Még soha nem éreztem ezt a fajta mindent elsöprő örömet, az azonnali vonzerő ilyen intenzivitását……ezt a nyers és kielégíthetetlen vágyat, hogy ezzel a férfival legyek. Ez veszélyes volt. Kísértő. Tiltott. Jóllehet, helytelen volt, annyira jól esett.

Raze élesen kifújta a levegőt, ami meglibbentette a kiengedett, hosszú, barna hajam, és reszelős hangom azt mondta:

– Nem tartozol ide. Miért vagy itt?

Olyan gyorsan húzódtam hátra, mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna a fejemre, a koponyám hátulja pedig beleütközött a fa ajtóba. Raze hátrahúzódott, de csak pár centimétert, elvéve minden helyet előlem, hogy szabadon lélegezhessek. Benne volt a személyes teremben, ami nyugtalanító volt a számomra.

A sötét tekintet hideg volt, a szeme alatti fekete festék pedig még ridegebbé tette, habár tüzet láttam a pupillájában, ahogy rám bámult. Nem voltam rá semmilyen hatással. Talán….csak talán, úgy érezte ez a hatalmas idegen, hogy neki is kapcsolatba kell velem lépnie.

– É….én azért jöttem, hogy megnézzem, készen állsz-e az első harcodra?– mondtam idegesen.

Az arca kis rándulása és a szeme összehúzódása jelezte nekem, hogy a kérdésem nem a megfelelő volt…

– Mindig. Mindig készen állok. Mindig készen állok gyilkolni.

Összeszedtem minden bátorságom, hogy a szemébe nézzek. Tudtam, hogy lehetetlen, de azok a szemek annyira, de annyira ismerősek voltak, mintha egész életemben ismertem volna őket. Az agyam tele lett zavarodottsággal, reménnyel, kétséggel és az ellenállhatatlan kényszerrel, hogy többet tudjak meg erről az emberről.

– Mondd meg, mi az igazi neved? – böktem ki.

Raze arca azonnal érzéketlen lett, minden érzés kiszivárgott a vonásaiból. Hátrébb lépett, és én azonnal éreztem a hiányát, a hideget, a testéből áradó hő nélkül.

Elléptem az ajtótól, azt kérdeztem:

– Raze, kérlek. Ez kísért engem. Hülyeség…de tudnom kell a neved. Emlékeztetsz…Csak úgy érzem, hogy ismerlek…..

Raze felkapta a fejét és azt mondta:

– Nyolc egy nyolc.

A tekintetem a nagy tetoválásra ugrott a mellkasán. Összezavarodva, a szemeimmel követtem a számokat…818.

– Nyolc egy nyolc? – Dörmögtem az orrom alatt, de Raze tisztán értette a halk suttogásom, és elém lépett.

Megragadta a kezem és kiválasztotta a mutatóujjam. A kék szemeim le sem vettem a barna szemeiről, és elkezdte végigrajzolni a hatalmas 818-as tetoválást az összekapcsolódott kezünkkel. Nem tudtam levegőt venni, a szívem őrülten vert, mintha ki akarna törni és eggyé akarna olvadni az övével.

A levegő elektromossággal telt meg körülöttünk, minden idegszálam tüzet fogott. Az első harc zajai nem jutottak el hozzám, miközben a testem az övéhez ért. Raze tekintete üveges lett, mintha egy másik világban lenne. Aztán előrehajolt és az orrát a hajamba dugta, beszívta az illatom, a borostás arca karcolta a torkom.

A kezeimmel még mindig a mellkasán, levegő után kapkodtam.

– Raze… – mormoltam, érezve az égető vágyat, az önfejű hormonjaimtól pedig elvesztettem az eszem. Nem értettem ezt a vonzalmat. Nem értettem, miért akarom Raze-t annyira nagyon, annyira, annyira nagyon. Annyira, hogy alig tudtam ellenállni neki.

Raze vett egy mély levegőt, és azt mondta:

– Amikor megérzem az illatod, csak a homokra tudok gondolni….és a napsütésre…és a tengerre…. – Megrázta és hihetetlenkedve fordította el a fejét, egy pillanatra megmutatva a sebeshetőségét.– De soha nem láttam a tengert, soha nem éreztem homokot a talpam alatt, soha nem éreztem a tenger illatát…. – A barna szemei lecsukódtak.

A testem minden egyes porcikája megmerevedett. Minden levegő kiszökött a tüdőmből. Fojtogatott a mellkasomban a feszültség miközben Raze arcán érzelmek skáláját láttam átfutni. Mozdulatlanul álltam.

Remény vagy hitetlenkedés volt a szívemben?

Lehetetlen.

Lehetetlen.

Lehetetlen, ezt mondogattam magamnak, de…

Homok és napsütés és tenger….Luka, én….Brighton Beach…Istenem! A strand, a sós levegő, a homok illata……Mindig Lukára emlékeztetett. Mindig azt mondta nekem, mindig rám emlékezteti….a mi helyünkre, az első csókunkra…..

A térdeim remegni kezdtek, és hátrébb botladoztam, felnyúltam és megragadtam Raze arcát, a hatalmas test megmerevedett, miközben belenéztem az ismerős, hipnotikus csokoládé szemekbe.

– Micsoda? Miért? Mért mondod ezt? Miért mondod ezt nekem?

Raze szeme összeszűkült, és hátra rántotta a fejét, a kezeim úgy hullottak le az arcáról, mint a levelek a fákról ősszel. Újra ugyanaz a hideg kifejezés jelent meg az arcán, a nyugalom, amit mindig viselt, a sebezhetőség minden lehetőségét kizárva. Raze fel-alá kezdett járkálni a szobában, mint egy ketrecbe zárt vadállat, mint egy vadmacska a fogságban. Úgy tűnt az alakja elfoglalja a szoba egészét és éreztem a zavarodottságát, a nyugtalansága sütött a körülöttünk levő levegőből.

A szeme többször lecsukódott és a feje megcsavarodott, mintha valamivel harcolt volna a fejében. A nyakizmai kidagadtak a feszültségtől, vagy a fájdalomtól?

Istenem! Úgy nézett ki, mint akinek fájdalmai vannak.

– Nem miattad vagyok itt, vagy emlékekért, amiket nem akarok. A bosszú miatt vagyok itt! – dörmögte, a finomabb oldala eltűnt, a rémisztő, jeges gyilkos pedig visszatért. – 818 vagyok, és a bosszúm miatt vagyok itt. A férfin, aki hazudott. A férfin, aki ezt csinálta belőlem.

A tenyerével megdörzsölte a szemeit és megrázta a fejét. Leejtette a kezeit, de csakhogy ökölbe szoruljanak. Aztán frusztráltan felordított.

Forgott velem a világ.

Miért gondolt a strandra? Miért voltak pontosan olyanok a szemei, mint az övé? Miért volt homok, nap és tenger szaga, ha körülöttem volt?

Gondolkodás nélkül előre léptem, és a tenyerembe fogtam Raze zord arcát. Kerestem a felismerés bármilyen jelét a kemény arcvonásokban, de a vastag, sötét borosta és a sebhelyes, viharvert arca alatt semmit nem találtam.

– Hány éves vagy?– kérdeztem, visszatartva a lélegzetem.

Raze lenyugodott, a szemöldökét összeráncolta, mintha az elméjét sűrű köd fedte volna.

– É…én, nem tudom.

A szívem majd megszakadt, amikor az elveszett arckifejezését láttam. A tekintete pánikszerű volt, vagy inkább ijedt?

Egy rövid pillanatra emlékeztett egy kisfiúra. Pont akkor, a szívem megszakadt, és én biztonságban akartam tudni. Én, egy nő, én akartam biztonságban tudni ezt a behemót, brutális gyilkost. De mi van, ha ő Luka? Mi van akkor, ha a lehetetlen valóra válik? Luka testét soha nem kapta vissza a családja, hogy azonosítsák vagy eltemessék….

A szívem gyorsabban kezdett verni, ahogy mindenféle lehetőség jelent meg a fejemben. Amikor Raze zavartan oldalra hajtotta a fejét, és összeráncolta a száját, az őrülten tomboló szívem majdnem felrobbant….

– Luka, hagyj békén!– mondtam, összefontam a kezeim a mellkasom előtt és Luka mögöttem nevetett, a karjaival hátulról megölelt.

– Ne legyél ilyen, Kisa. Én és Rodion csak vicceltünk.

– Te és a testvérem mindig megtaláltok! Ha ti együtt vagytok, olyanok vagytok, mint egy rémálom!

Luka megfordított a kezei között, a bámulatos, gyönyörű szemei engem figyeltek. A mosolya elhalványult, a feje imádni valóan oldalra döntve és a szája összeráncolva.

– Megbocsátasz, solnyshko?

Imádtam, amikor a fejét oldalra biccentette és a száját ráncolta. Csak akkor csinálta, ha sajnált valamit, vagy mérhetetlenül össze volt zavarodva. Annyira szép volt így. A szívem elolvadt, amikor így nézett rám.

Legyőzve sóhajtottam, lábujjhegyre álltam, és a szám az övéhez nyomtam.

Az ajtó kinyílt, visszarántva engem a gyerekkori emlékből. A kezeim azonnal lehullottak, mintha Raze bőre nyílt lángra kapott volna. Viktor döbbent tekintete találkozott az enyémmel, amikor meglátta a belsőséges pillanatunk. Azonnal hátra léptem, és gyorsan megigazítottam a hajam.

– Volkova kisasszony? – kérdezte Viktor. Elsiettem a rezidens Grúz edző mellett, kirobbantam a folyosóra, éppen akkor, amikor Alik ajtaja kinyílt, és a dühös vőlegényem lépett ki rajta.

A testem megmerevedett a félelemtől. Alik birtokló szemei gyorsan megkeresték az enyém. Elmondhatatlanul aggódtam, hogy észreveszi a kifejezésem, a felismerést, hogy Raze az én Lukám lehet. Alik gyűlölte Lukát. Hirtelen eszembe jutott, hogy semmi érzelmet nem mutatott, amikor Rodion és Luka meghalt. Tudtam, hogy így volt, mert örült, hogy most már az övé vagyok, hogy Luka többé nem fog az útjába állni, hogy megszerezze, amit akar.

Alik szája elvékonyodott, és az arccsontja mérgében megfeszült, ahogy kilépett oda, ahol álltam, az erős kezei pedig megragadták a bicepszem. A nedves mellkasához húzott.

– Hol a francban voltál? – vicsorgott, a bal bicepszemen levő keze felfelé indult, hogy megragadja a nyakam hátulját.

– Én…én dolgoztam,– mondtam gyorsan. Hogy eloszlassam a gyanúját, a mellkasára fektettem az izzadó tenyerem.– De most már itt vagyok, bébi,– nyugtattam, miközben éreztem a szorítását lazulni, és a megkönnyebbült sóhaját.– Itt vagyok, hogy segítsek neked megnyerni ezt a harcot.

Alik a nyirkos homlokát az enyémhez szorította és bekényszerített a várószobába, amit a Tömlöcben mindig használt. Amikor az ajtó bezárult, a falhoz kényszerített, a kezei a testemen kalandoztak. Észrevettem a rengeteg doboz kreatint, szteroidot és tesztoszteron tablettát.

Amikor az ujjait belém dugta, lecsuktam a szemeim és hagytam, hogy az emlékeim elvigyenek egy másik helyre…. Alik felráncigálta a ruhám, és elkezdett megdugni háttal az ajtónak.

Egy strandot képzeltem el. Homokot. Napsütést és a tengert……és elképzeltem, ahogy az én Lukám megcsókolja az ajkaim…..az én Lukám félrehajtott fejjel néz rám, összeráncolt szájjal. Aztán magam elé képzeltem Raze kemény arcát. Raze-ét, aki iránt megszállott lettem. Elképzeltem Luka arcát, hogyan nézne ki idősebbnek, borostásan és hegekkel, megviselten, az útjába kerülő megpróbáltatásoktól…..és egy részem izgatottan, de őrülten remélte, hogy az én Lukám lehet a harcos a másik szobában…

Hogy Luka Raze….