14. Fejezet

14. Fejezet

Raze

Fordította: Katie

– Gyere velem – unszolta a fiú a lányt, miután beosont a lány hálószobájába a földszinten, a lány apjának a házában. Ellenőrizte, egy testőr sem volt olyan közel, hogy elkaphassák.

– Hova megyünk? – kérdezte a lány álmosan. Kicsusszant az ágyból és felvett egy melegítő nadrágot, a rózsaszín felsőből és sortból álló pizsamájára. Elfogadta a fiú felé nyújtott kezét. A fiú az ablakon keresztül akart kilógni. Feketébe öltözött, mint egy tolvaj. A lány nem tehetett róla, felnevetett.

A fiú oldalra döntötte a fejét, összeszorította a száját és azt kérdezte:

– Mi olyan vicces, solnyshko?

– Te – incselkedett, megmarkolta a fiú kezét, miközben elolvadt a mosolyától. A lány hálószobájának ajtaja nyikorogva kinyílt. A fiú és a lány félelmében megdermedt, és a lány bátyja imbolygott be a szobába.

– Mik ezek a hangok, Kisa? – kérdezte a bátyja. Kidörgölte a szeméből az álmosságot, mielőtt leeresztette volna a kezét és a tekintete megállt volna a páron, akik az ablakon keresztül próbáltak kiosonni. Nem lepődött meg, amikor az ikertestvére és a legjobb barátja bűnbánó arcát meglátta.

– Hova a fenébe viszed Kisát az éjszaka közepén?

A fiú a legjobb barátjára nézett és vállat vont:

– Ki? Friss levegőt szívni? Válassz!

– Hajnali 1 órakor?

A fiú újra megvonta a vállát. Aztán a báty összefonta a kezeit a mellkasa előtt és felvonta a szemöldökét. A fiú bemászott a szobába és szembe nézett a testvérrel.

– Rodion, gyerünk, haver! Ne legyél seggfej! Csak együtt szeretnék lenni Kisával anélkül, hogy az apáink ott legyenek!

Rodion Kisára nézett.

– Ő a húgom, és te meg akarod rontani!

– És a barátnőm – vágott vissza a fiú. – Soha nem bántanám. Te is tudod. Egy nap el fogom venni.

– Kérlek, Rodion, az adósaid leszünk – kérte Kisa a fiú védelmező testhelyzete mögül. Rodion a húgára nézett, aztán a fiúra, aztán újra vissza. Aztán a bátyja megrázta a fejét.

– Rendben, menjetek! Aludnom kell.

Egy intéssel útjukra bocsátotta őket, kifelé indult a szobából, de még visszanézett és azt mondta:

– Teherbe ne ejtsd, vagy Papa le fogja vágni a golyóidat. Tizenhárom, és egyelőre még nem a feleséged.

A fiú a legjobb barátjára nézett, miközben a szemeit forgatta, de Kisa arca elvörösödött, felkapott egy tollat az asztaláról és a bátyja felé hajította. Ő játékosan felnevetett.

Rodion elhagyta a szobát, és a fiú tudta, hogy fedezni fogja őket. Visszafordult a lányhoz, megragadta a kezét és kisegítette a nyitott ablakon.

– Hova megyünk? – kérdezte a lány, miközben a fiú a strand felé vezette.

Amikor kint voltak a ház látóteréből, a fiú az egyik kezét a lány vállára tette és szorosan maga mellé húzta.

– Az öblünkhöz. Hova máshova, solnyshko?

Kisa a kezét a fiú dereka köré fonta. Perceken belül ott voltak a zárt öbölnél, és a fiú a kedvenc helyükhöz vezette. Levette a melegítő felsőjét, leterítette a homokra és leült. Finoman lehúzta Kisát maga mellé, aztán a lába közé ültette és a karjait a dereka köré fonta.

A fiú és az ő Kisája némán nézték a hömpölygő hullámokat, a csillogó holdat a sötét víz felszínén. Kisa álmodozva nézett fel a fiúra és elmosolyodott. Egyedül voltak a strandon, és minden tökéletes volt.

Kisa szemei ködösek voltak, ahogy a fiúra nézett. A fiú akkor pontosan tudta, hogy mennyire szereti. Ő volt a leggyönyörűbb a számára. Egyetlen emléke sem volt, amiben ne szerepelt volna. Kisgyerekkoruktól kezdve, mindig vele volt és ő mindig közel tartotta magához, védelmezte, babusgatta. Senki más nem létezett a számára. Még akkor, tizennégy évesen sem tudta másik lány magára vonni a figyelmét. Szerette ezt a lányt. Tudta, hogy neki teremtették, mélyen, a zsigereiben érezte. Úgy gondolta, együtt tökéletesek voltak.

Ugyanolyan botrányos körülmények közül jöttek. A fiú tudta, hogy ahogy az évek telnek, és a kötelességüket teljesíteniük kell, ő támogatni fogja, és soha nem kérdőjelezi meg a munka módszereit és a döntéseit, miközben ő a Bratvát, a New York-i orosz alvilágot vezeti.

Kisa nem lett ideges a haláltól és a veszélytől.

A fiú elmosolyodott magában és a történetre gondolt, amit mindig a mamája mesélt neki kisgyerek korától kezdve. Hogy isten úgy teremtette őket, hogy összepasszoljanak, minden lehető módon. A bal szemében levő kék folt tökéletesen visszatükrözte a lány szemének kékjét.

Lehajtotta a fejét, és a fiú az ajkait a lányéra nyomta. Kisa a szájába nyögött, a kezeit felemelte és a tarkója mögé csúsztatta.

A csók elmélyült. A fiú megszakította, amikor lefektette a lányt a homokra és fölé mászott, érezve a meleg testét maga alatt.

Nem tartott sokáig, hogy elveszítsék az önuralmukat, és a fiú zilálva elszakította a száját Kisa szájától. A lány ajkai dagadtak voltak. A kezei megragadták a nyakát és megpróbálták visszahúzni.

– Kisa-Anna – mondta, és csókot nyomott a nyaka oldalára. – Abba kell hagynunk. Nem tudom….Nem tudjuk……Abba kell hagynom…….Abba kell hagynunk.

Kisa kék szeme a földet nézte. Oldalra fordította a fejét, a holdat bámulta. A fiú a fejét a vállaira fektette, próbálta visszaszerezni az önuralmát, próbált levegőt venni a remegő gyomra ellenére.

A lány a kezét az arcára tette, addig húzta, amíg fel nem emelte a fejét, és a szemeibe nézett.

– Kérlek – suttogta. – Veled akarom megtenni.

A fiú szemei tágra nyíltak, és a mellkasában a szíve gyorsabban kezdett verni.

– Kisa, biztos….biztos vagy benne?

Kisa szégyenlősen bólintott.

– Megkaphatlak? – kérdezte.

A fiú úgy érezte, a szíve mindjárt felrobban a mellkasában, aztán azt mondta:

– Igen – és az ajkait a lányéra nyomta.

Később, azon az éjszakán, Kisa a fiú meleg karjaiban feküdt, és a fiú nem tudott magának megálljt parancsolni, a lány arcát csókolgatta.

– Szeretlek, Kisa – vallotta be. A lány hozzá fordult, a szégyenlősségét legyőzve a szemébe nézett.

– Én is szeretlek. Örülök, hogy te voltál az első.

– És az utolsó – ígérte a fiú. Szorosan megölelte. Mind a ketten meztelenek voltak az egyszerű melegítő felső alatt.

– Nem tudom elképzelni, hogy valaki mással is együtt legyek…….valaha – mondta Kisa, aztán felsóhajtott.

Ő sem tudta ezt másként gondolni.

Fiatalok voltak és szerelmesek….

De a fiú tudta, kétségtelenül, hogy a lány volt az egyetlenegy, aki jelentett számára valamit.

A mindent jelentették egymásnak.

***

Levegő után kapkodtam, a szemem kipattant és az acél szarufákra bámultam felettem. Úsztam az izzadtságban. Az agyam összezavarodott és ködbe borult az álomtól, az álomtól, ami annyira valóságosnak tűnt.

Egy lány.

Egy fiú.

Egy strand.

Csókolózás….

Várj!

Kisa benne volt, éppen csak kamasz, és lefeküdt valami fiúval a strandon. Vártam, hogy a féltékenység elöntsön, hogy a testemet elárassza a düh a gondolatra, hogy valaki más is megérintette, de nem jött…

A fiú az álomban emlékeztetett valakire. De nem tudtam…..nem tudtam azt a valakit hova tenni. Nem ismertem fel.

Boldog volt.

Szerette Kisát.

És Kisa, mint mindig, gyönyörűen nézett ki. A fiúra mosolygott, azt mondta neki, ő is szereti.

Nehezen vettem a levegőt az orrlyukaimon át. A szívem őrülten vert, mintha nekem mondta volna azokat a szavakat. A mellkasomba fájdalom nyilallt és a kezem remegni kezdett.

De nem nekem mondta. A fiúnak mondta a strandon, hogy őt szereti……nem engem, nem Raze-t, a szörnyet, a gyilkost….

Kényszerítettem magam, hogy arra gondoljak, milyen lehetett az életem a Gulag előtt? Milyen voltam én abban a korban?

Semmit nem tudtam arról, honnan jöttem. Semmit nem tudtam a családomról. Amióta megérkeztem Brooklyn-ba, teljesen összezavarodtam. Felvillannak álmok. Elmosódott képek. Talán ezek valódi emlékek, amik harcolnak, hogy a zavarodott agyamban a helyükre kerüljenek?

Az álmaim annyira valóságosak, hogy minden egyes alkalommal tisztán emlékeztem rájuk, amikor felkeltem. Nem emlékeztem, hogy lettek volna ilyen álmaim, mielőtt Kisával találkoztam, de ő minden egyes álomban benne volt.

Annyira valósnak tűnt számomra, és fontosnak.

Vagy talán csak én voltam annyira elkeseredve, hogy azt kellett képzelnem, van köztünk valami kapcsolat. Annyira elkeseredett, hogy amikor valaki végre törődött velem, azt akartam, hogy neki is jelentsen valamit.

Aztán harag és düh égette a mellkasom, ahogy elképzeltem őt Durovval. Kisa az enyém volt. Úgy éreztem, az enyém volt. Tudtam, hogy hozzám tartozott. Akartam őt. Azt akartam, hogy az enyém legyen, és nem akartam azzal az idegbeteg puncival osztozni rajta.

Durov egy érzéketlen, gyilkos fattyú volt. Láttam a nézésén, ahogy sok harcos szemében is. És ahogy Kisára nézett, tudtam, hogy nem tart sokáig, amíg őt is megöli. Egyszer csak összeroppantja, vagy ha ki akar szállni ahelyett, hogy elvesztené, inkább megöli, csak hogy biztos legyen benne, többé nem hagyja el.

Valami azt súgta, nem ez volt az első alkalom, hogy megvédtem vele szemben. Tátongó lyuk keletkezett a belsőmben, amikor arra gondoltam, hogy elveszi Kisát. Miattam lett ennyire megszállott iránta…….mintha valahogy cserbenhagytam volna.

Meg kellett ölnöm Durovot. Ez az egyetlen módja, hogy megvédjem tőle. Ki akartam lyukasztani a fekete szívét a ketrecben.

Összeszorítottam a szemeim, emlékezni próbáltam valamire, bármire, a múltamból. De a jó öreg fájdalom végigcikázott a fejemen. Csalódottan, lassan kinyitottam a szemem. A kezemmel megdörzsöltem az orrom. Az álmomra gondoltam. Éreztem a tengert és éreztem a homokot, amin a fiú és Kisa feküdtek. Ott voltam, de nem tudtam semmi valóshoz kötni az emléket.

Az álmomban Kisának volt egy testvére…….egy testvére, aki szerette, és a fiú volt a legjobb barátja. Soha nem hallottam, hogy Kisa beszélt volna a testvéréről. Nem volt harcos. Soka nem láttam az edzőterem körül.

Picsába! Talán ez csak egy kurvára elcseszett álom volt.

A nyíló főbejárat hangjára talpra ugrottam. Felvettem az edző nadrágom, félrelöktem a matracot és a vékony takarót, aminek még mindig Kisa illata volt. A gondolataim azonnal a tegnapi éjszakához vándoroltak.

Kisa. Az én Kisa-Annám……alattam, nedvesen és forrón, az én nevemet sikítva.

Szerettem megdugni, szerettem benne lenni, simogatni a barna haját és megcsókolni az arcát. Azt akartam, hogy mindene az enyém legyen, hogy hozzám tartozzon. Soha senki nem törődött velem korábban. De őt most akartam…..csak őt. Az, hogy megéreztem a takarón az illatát, még jobban feltüzelt, hogy megöljem Durovot.

De a múlt éjszakai emlékem, amikor Kisa-Anna meglovagolt, előhozott egy beteg érzést a gyomromból. Olyan dologgal szembesített, amivel eddig soha nem találkoztam.

A Gulag, az őrök……amit tettek velem évekig, ahogy használtak…..

Nem tudtam, hogy másképpen is meg lehet valakit baszni. És én majdnem megdugtam Kisát, úgy. Amivel fájdalmat okoztam volna neki. Még mindig éreztem a számban a félelmét.

A bokszzsákhoz viharzottam, az öklöm a kemény, kopott bőrbe ütöttem és megpróbáltam kiütni magamból a szégyent, a bűnösséget……a kibaszottul kínos helyzetemet. Bánthattam volna. Nem tudtam elviselni a gondolatát.

Annyira el voltam foglalva azzal, hogy megszabaduljak a dühömtől, hogy nem vettem észre Viktort, amikor belépett az ajtón, csak amikor már előttem állt.

Aztán elöntötte az agyam a méreg.

Az edzőmre vetettem magam, megragadtam a pólóját és lökdösni kezdtem, amíg neki nem ütközött a falnak. Viktor szemei tele lettek félelemmel, és az arca mélyvörös színre váltott.

– Te is csináltad, te beteg szar? – kérdeztem feszülten, miközben a vérem felforrt és a fogaim csikorgattam.

– Mit csináltam? – nyögte Viktor.

Közel hajoltam, vészjóslón morogtam:

– Megbasztál kisfiúkat a Gulágban. Te is leszorítottad és megbasztad őket?

Viktor vörös arca elsápadt és megrázta a fejét:

– Nem….

– HAZUG! – robbant ki belőlem. Olyan gyorsan emeltem fel, hogy a feje a falnak csapódott.

– Nem…. – kapkodott levegő után Viktor. Láttam, ahogy a szemei kidüllednek. Elengedtem és hátrébb léptem. Járkálni kezdtem, miközben Viktor a földre roskadt, a torkát dörzsölgetve.

– Raze, esküszöm, soha nem csináltam ilyet……soha nem tennék ilyet.

Undorodva néztem rá.

– Tudtál róla? Tudtad, hogy kisfiúkat basznak?

Viktor lehajtotta a fejét. Ha valami, hát ő eléggé gyűröttnek nézett ki, ahogy egyre lejjebb süllyedt.

– Igen.

– És semmit nem tettél, hogy megállítsd őket?

– Mit tehettem volna? Mióta a tízet betöltöttem, a családom tartozását fizetem vissza. Először a grúzoknak, most pedig az oroszoknak. Az apám egy szerencsejátékos volt, és mindent elbaszott. Én voltam a legalacsonyabban, én voltam a legutolsó ember. Nem tudtam mit csinálni. Nem én vagyok a maffia. Én csak egy katona vagyok, eldobható.

Viktor felé indultam, ahogy közeledtem a hangos nyöszörgésére, rúgtam egyet és a feje fölötti tükörbe ütöttem. Összetörtem az üveget, ami a fejére potyogott.

– Igen? Nem tudtál mit csinálni? Én sem, amikor az őrök erőszakkal seggbe basztak!

Megnyugodtam, amikor ezek a szavak kicsúsztak a számon, és hideg borzongás futott végig a gerincemen. Fogalmam sem volt róla, hogy amit az őrök tesznek, az rossz. Valójában, soha nem gondoltam azt, hogy ami a Gulágban történt, az rossz. Ez volt az élet. Ez történt nap, mint nap. Honnan tudhattam volna hirtelen, hogy nem helyes? Hirtelen, miért súgta belülről egy hang, hogy megerőszakoltak?

Picsába! Mostanában túl sok minden érzek, képtelen vagyok mindet kizárni. Ki kell zárnom őket. Ölnöm kell. Harcolni. Beteljesíteni a bosszúmat.

A fejem lüktetett, éles fájdalom cikázott végig a koponyámon, és egy ismerős jelenet játszódott le a fejemben. Az első őrről, akivel találkoztam, az elsőről, aki megbaszott, megütött, edzett engem. Nem az erőszak miatt vagy a baseball ütője miatt, amivel ütött; amiatt, amikor levitt a lépcsőn a Gulag alagsorába, hogy megmutassa a jövőm, hogy megmutassa a két fiatal fiút a ketrecben, ahogy az egyik éppen felvágja a másik gyomrát.

Isten hozott a pokolban, fiú.

Lecsuktam a szemeim, a szívem gyorsan vert, a halántékom lüktetett, és megpróbáltam az emlékbe kapaszkodni.

A szemeim kipattantak és hátra tántorodtam a döbbenettől. Ez én voltam…. Az a fiú én voltam. Valahonnan oda vittek. Az otthonom? Nem tudtam rá visszaemlékezni, de arra igen, hogy kiütöttek és megkötöztek. Úgy tűnt, napokig utaztunk. A cellámban ébredtem fel, és azonnal lekényszerítettek az alagsorba.

Foltok ugráltak a szemem előtt, aztán egy kéz csattant az arcomon.

– Raze! Hagyd abba, fiam! Raze!

Dühösen pislogtam, a látásom kitisztult, Viktor állt előttem, az arca tele…….törődéssel? Aggodalommal?

Le akartam lökni magamról, de nem tudtam megmozdulni. Lebénultam.

Viktor felült és rám bámult. Kinyújtotta a tenyerét és azt mondta:

– Raze, hallgass meg! Harcosok százainál láttam ezt, akik elhagyták a Gulágokat, vagy akármelyik illegális börtön halálig tartó harcánál, ami a maffiáé volt. Mindenhol ott vannak, fiam. Elbaszott gyerekek százai, mint te is, csak azt tudtad, hogy ölj, és ne érezz. Tele pumpáltak mindenféle szarral és évekig kínoztak. Arra kondicionáltak, hogy ne emlékezz semmire, csak a szükségre, hogy ölj. Kizártad a múltad, hogy meg tudj birkózni azzal, amit belőled csináltak. Aztán, amikor kijutottál, a drogok kiürültek a szervezetedből, az elméd pedig visszaveszi az uralmat, emlékképek ugranak be, és emlékezni kezdesz a múltadra. És nem tudod kezelni.

A szemöldököm leengedtem, de a lábaim és a kezeim még mindig nem mozdultak. Viktor megköszörülte a torkát és közelebb jött, lassan felemelte a kezét, végül rátette a vállamra.

– Csak hagyd, had jöjjenek az emlékek. Ne harcolj ellenük. Ne erőltesd a visszaemlékezést. Ha valami ismerős, hagyd végig játszani. Ez a legjobb módszer, különben az lesz a vége, hogy megölöd magad.

Félelem szorította össze a belsőm.

– Nem tudom, hogy akarok-e emlékezni. Egy dolog miatt jöttem ide, ez pedig: a bosszú. Nem emlékekért jöttem. – Lehajtottam a fejem, az öléseimet mutató tetovált rovátkákra bámultam, a 818-as számra és azt mondtam: – Mi van akkor, ha nem tetszik, aki voltam…..? Mi van, ha a tűrőképességem határára kerülök?

Viktor seggre rogyott és a kezével megdörzsölte az arcát.

– Nem lenne jobb, mint az az érzéketlen szörny, akivé a Gulágban lettél? Mint, ami A Tömlöc ketrecében vagy? Miután megölted Durovot, mi lesz? Hova mész? Egy újabb halálos ringbe? Több száz van belőle az országban. Továbbra is ölhetsz és csinálhatsz pénzt, amíg le nem mészárolnak…. – Viktor vett egy mély lélegzetet. – Vagy élhetsz, fiam. Élhetsz…..visszaszerezheted az életed.

Megráztam a fejem. Nem gondolkodtam ennyire előre. Csak egy célom volt: megölni Durovot.

– Segítek neked, hogy legyőzd Durovot, de neked is segítened kell magadon, hogy emlékezz a múltadra. Most csak egy állat vagy, egy gép, ami csak ölni tud. De ennél több voltál, több vagy ennél.

A szemem nem vettem le a padlóról, miközben az agyam el volt zsibbadva túlságosan is ahhoz, hogy gondolkozzak, de amikor elhangzott Viktor szájából egy kérdés, az kettéhasította a ködöt.

– Miért Durov, Raze? Miért Durov?

A mellkasom összeszorult, a kezem remegni kezdett, miközben egy emlék darabka villant fel a fejemben.

Három fiú. Három fiú a vízesésnél. Egy családi vakáción. Ketten közülük legjobb barátok. A harmadiknak van egy kése. A harmadik leszúrja az egyiket közülük…. Aztán….aztán mi?

Energiával töltődtek fel a végtagjaim, a frusztráció nőtt bennem, amikor az emlék nem mutatta meg nekem, amit tudnom kellett volna. Miért Durov? Ki volt az a három fiú? Kit szúrtak le? Ott voltam? Egyike voltam a fiúknak?

Tudni akartam, miért volt ez. Tudni akartam, miért felejtettem el, miért felejtettem el mindent, kivéve a faszfej nevét, akit meg kellett ölnöm.

Alik Durov.

Brooklyn, New York.

Bosszú.

Halál.

A többi harcos edzeni kezdett, aminek a hangja beszűrődött az edző termembe. Viktor felállt és kinyújtotta a kezét.

– Kelj fel, Raze. Eddz! Ne hagyd, hogy a múltad visszafogjon. Helyette inkább töltsön fel. Ez a te lehetőséged, hogy visszaszerezd az életed. Állj bosszút! Aztán menj vissza az életedhez! – Viktor az ajtóra pillantott, aztán vissza rám. – Aztán a tiéd lehet a lány. Amikor Durov meghal, a tiéd lehet a lány.

A dühöm elhalványult, amikor Kisára gondoltam. Ő volt a gyógyír, a nyugalom. Az én Kisa-Annám.

Egy pillanatig Viktor szemébe néztem, csak levegőt vettem, összpontosítottam, elfojtottam a tüzet magamban, aztán egy rövidet bólintottam. A pasi legalább annyira el volt baszva, mint én. Láttam a szemeiben. De megértett engem. Nem szerettem, de ő megértett. Senki más nem tudott.

Lábra álltam, Viktor intett nekem, hogy kövessen az edzőterem fő részébe, hogy használjuk a köteleket. Amikor beléptem az edző terembe, a főajtó kinyitódott a mélygarázs parkoló felől, és Durov lépett be….a kezei az én Kisám nyakát szorították. Kisa arckifejezése üres, és a szemeivel nem nézett senkire sem.

Fizikailag megrázott a látvány, ahogy az a faszfej irányította.

Viktor a közelemben maradt.

– Zárd ki. Koncentrálj a dühödre. Először ölj, aztán élj és szerezd meg a lányt!

Próbáltam megzabolázni a dühöm azzal, hogy megfogtam a köteleket és felemeltem, hogy Viktor számolhasson, de Alik hirtelen megállt az edzőteremben, pontosan úgy, hogy ráláthassak és rányomta az ajkait Kisáéra. Ez volt a legnehezebb harcom, amit meg kellett vívnom, hogy ne szúrjam le és tépjem ki a nőm a karjai közül.

Kisa hagyta, hogy megtörténjen, de a teste merev és mozdulatlan volt. Mindenki láthatta, hogy mennyire meg volt tőle rémülve, de valószínűleg ezt akarta, hogy túlságosan féljen ahhoz, hogy elhagyja. Le akartam fejezni egy csorba késsel. De Kisa azt mondta, viselkedjek a jól megszokott módon, ahogy eddig, úgyhogy kibaszottul normálisan viselkedtem.

Lehajtottam az orrom a vállamhoz, mélyen beszívtam a levegőt, és még mindig éreztem a bőrömön az illatát, a kezei szorítását a vállamon, amikor elélvezett. Ez az illat fog távol tartani attól, hogy megöljem Durovot. Abba a ténybe kapaszkodtam, hogy eljön hozzám a harc után…..és ha vége a holnapi éjszakának, Durov halott lesz és ő az enyém.

Durov elengedte Kisát, és ő beiszkolt az irodájába anélkül, hogy hátra nézett volna. Gyönyörű volt a fekete kosztümjében és a hosszú, barna, hátrafogott hajával.

Aztán Alik hirtelen előttem termett, Yiv mögötte lépdelt, készen az edzésre. Nem emeltem fel a fejem.

– Hallottam, ma Goliath-tal fogsz harcolni. – Láttam, a perifériámon, hogy az arca arra a szaros önelégült vigyorra húzódik. – Őt az apám utolsó pillanatban hozta a Buy-in-re. Tudod, a tömegnek show-ra van szüksége. Ma kiderül mire vagy képes.

A tekintete a végzett gyakorlatra vándorolt, amit nem hagytam abba, amíg a hülyeségeit osztotta a mocskos szájából. Felnevetett.

– Úgy néz ki, ma este meghalsz, Raze. Az a szarházi meg fog ölni. Nem tudom azt mondani, hogy kurvára sajnálom. – Közelebb hajolt, és azt suttogta – És aztán én győzök. Kisát becipelem az öltözőbe, és seggbe baszom. Gyűlöli, próbál harcolni ellenem……de attól csak még keményebb leszek.

Küzdöttem a bennem robbanó dühvel, elengedtem a fülem mellett, amit mondott és összpontosítottam, de éreztem Viktor félelmét mellettem. Nem voltam ideges a ma esti harc miatt. Soha nem féltem a ketrecben. Az az én területem, az én otthonom volt.

Durov kilépett a látókörömből, Kisa irodája felé pillantottam. Láttam, ahogy a sötétítő mögül kukucskál, engem néz, amitől csak még megszállottabban edzettem.

Az elszántság feltöltötte az izmaim, és kurvára nem érdekelt ki a fasz az a Goliath. El fogom törölni a föld felszínéről.

Csak még egy tetovált rovátka a testemre, és eggyel kevesebb ember áll az utamba, hogy Kisa az enyém legyen.